39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Noha az elmúlt hetekben már edzésbe állt, és a Juventus legutóbbi mérkőzését már csak eltiltása miatt hagyta ki, a legfrissebb beszámolók szerint még mindig nem bevethető a torinóiak csillaga…
A Calciomercato aktuális beszámolói szerint a korábbi híresztelésekkel ellentétben Paulo Dybala továbbra is küzd a térdproblémáival, és nem lesz bevethető több sebből vérző Juventus csapata számára a mai meccspótlás során a Napoli ellen.
A 27 éves argentin csatár pechjére az elmúlt időszakban ismét egyre többet volt kezdő, ám január elején megint lesérült, amikor legfeljebb három hét kihagyást jósoltak neki, de ez végül már mostanra tovább húzódott, és még mindig nem egészséges. Dybala 2019-2020-as szezonban minden sorozatot figyelembe véve 46 meccsen 17 gólt szerzett. Ennek ellenére az idei kiírásban ismét jobbára csak csereként számoltak vele, sérülései és formahanyatlása révén Andrea Pirlo irányítása alatt csupán 11 bajnokin és öt BL-meccsen jutott szóhoz az aktuális kiírásban.
A Juventus és a Napoli meccsét szerda este 18:45-től pótolják, a két csapat a negyedik-ötödik helyen fej-fej mellett áll, tehát a jövőévi BL-indulás szempontjából mindkét csapat számára kulcsfontosságú lesz az összecsapás az Allianz Stadionban.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…