Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Juventus vasárnap esti veresége után az olasz sajtóban ismét felerősödtek azon híresztelések, mely szerint a torinói csapat vezetőedzőjét akár már az aktuális idény vége előtt leválthatják…
A Juventus vezetősége a hétfői megbeszélés után úgy döntött, hogy az aktuális idény végéig biztosan Andrea Pirlo fogja irányítani a csapatot, nem veszi át megbízott edzőként tőle a kispadot Igor Tudor, amiről az elmúlt időszakban többször is szó volt az olasz sajtóban.
Az aktuális idény előtt kinevezett egykori világbajnok játékosa számára a mostani az első megbízatás vezetőedzőként, és úgy tűnik, hogy Pirlo számára túl nagy feladat a Juventus irányítása, hiszen a torinóiak kilenc év után először nem lettek bajnokok, ráadásul már az első négy helyezett közül is kicsúsztak a Serie A tabelláján. Mindemellett a Bajnokok Ligájában már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerültek. Persze, hiba lenne mindenért kizárólag a trénert hibáztatni, a vezetőség elhibázott döntései vagy éppen Cristiano Ronaldo motiválatlan játéka is nagyban hozzájárul a “zebrák” sikertelenségéhez.
A helyi lapok várakozásai szerint a következő idénytől a csapat korábbi edzője, Massimiliano Allegri veszi vissza a Juventus irányítását.
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…