A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
Az eddig megszerzett játékosokon kívül további három vagy négy labdarúgó szerződtetését tervezi az FC Barcelona – nyilatkozta Joan Laporta a La Vanguardiának.
(Photo by David Ramos/Getty Images)
A Barcelona első embere a katalán napilapnak adott interjúban a következő idényre vonatkozóan kiemelte, hogy nagyon versenyképes csapatuk lesz, amelyet megalapoztak azzal, hogy az elmúlt hetekben olyan klasszisokat szerződtettek, mint Eric García, Sergio Agüero és Memphis Depay, illetve visszatért kölcsönadását követően Emerson. Azzal kapcsolatban, hogy kik lehetnek a további érkezők, Laporta nem szolgált nevekkel, viszont emlékeztetett a pénzügyi korlátokra, mondván, a klub gazdasági helyzete nagyon bonyolult, rosszabb, mint gondolta.
Laporta reméli, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi, akinek június végén lejár a szerződése, marad a Barcában. „Szeretném, ha Messi igent mondana, minél előbb, annál jobb, sok szempontból segítene nekünk” – fogalmazott az 58 éves elnök.
Kitért a legutóbbi bajnoki idényben harmadikként végzett csapat holland vezetőedzőjére, Ronald Koemanra is, akivel egy évvel, jövő nyárig hosszabbítottak szerződést a katalánok.
„Makacs, de nagyszerű ember. Miután háromszor beszéltem vele, láttam, hogy sokkal több mindenben tudunk közösen cselekedni, együttműködni és megállapodni, mint amennyiben eltér a véleményünk. Boldog vagyok, hogy marad, mert fontosnak tartom, hogy az elnök jó kapcsolatban legyen az edzővel” – nyilatkozta a holland szakemberről Laporta.
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…