Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A 2001-es aranylabdás, Michael Owen szerint a Paris Saint-Germain együttese nagyot hibázott azzal, hogy leigazolta Lionel Messit.
(Photo by Jean Catuffe/DPPI/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)
A Club Brugge elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen Mauricio Pochettino először küldhette fel a pályára legjobbnak vélt támadóhármasát, amit Lionel Messi, Neymar és Mbappé alkot. A párizsi klub viszont nagy meglepetésre csak 1 pontot szerzett a belga csapat ellen. A korábbi Real Madrid játékos, Michael Owen szerint a PSG Lionel Messi megszerzésével csak gyengébb lett, és nem érti, hogy miért tartják a francia sztárcsapatot a BL legesélyesebb együttesének, ez az eredmény pedig most kapóra is jött számára, hogy kifejtse a véleményét:
Ez a három futballista a maga nemében egyaránt fenomenális játékosnak tekinthető. De ők hárman együtt szerintem gyengítik egymást, és emiatt nem értem, hogy miért tartják a PSG-t annyira esélyesnek a BL megnyerésére. Szerintem az angol csapatok sokkal esélyesebbek arra, hogy a magasba emeljék a trófeát. Úgy vélem, hogy Donnarumma vagy Ramos megszerzése sokkal közelebb vitte őket ahhoz, hogy megnyerjék ezt a sorozatot, míg Messivel ezt abszolút nem érzem.
A PSG idén nyáron több sztárjátékost is megszerzett, hiszen Donnarumma, Messi, Ramos, Hakimi és Wijnaldum is a párizsiakhoz került. Az biztos, hogy a szakértőket alaposan megosztja, hogy ebből az ötösből kik jelentenek valódi erősítést a francia csapatnál. Jérome Rothen például Sergio Ramos leigazolását tartotta teljesen feleslegesnek, míg most Owen ezzel a kijelentésével a Messi transzfert vonta kétségbe.
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…