Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének kedd esti késő mérkőzésén a Juventus együttese is sikerrel abszolválta a Sampdoria elleni találkozóját, és jutott a legjobb nyolc csapat közé.
(Photo by Chris Ricco/Getty Images)
Lendületesen kezdte a találkozó Massimilliano Allegri együttese, melynek eredményeként az első fél órában már meg is szerezte a vezetést Juan Cuadrado szabadrúgása után.
A Juve nagy fölényben játszott, megérdemelten vezetett az első félidőben, ahol könnyen két gólos előnyre is szert tehetett volna, hiszen Alvaro Morata hamar megduplázta csapata előnyét, csakhogy a VAR szabálytalanságot látott, így visszavonták a találatot.
A második félidő egy gyors Juve-góllal kezdődött, Daniele Rugani fejelt a Samp hálójába.
A poraikból feltámadó vendégek meglepetésre bő 10 perccel később szépítettek, és bár volt egy jobb idszakuk a meccs ezen szakaszában, sokáig nem reménykedhettek, hiszen Paulo Dybala hamar visszaállította a két gólos különbséget; végül pedig Alvaro Morata büntetőből csak szerzett egy szabályos találatot is.
A Juve összességében könnyedén és magabiztosan nyert, és várhatja ellenfelét, a Sassuolo – Cagliari összecsapás győztesét.
Juventus – Sampdoria 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Cuadrado (25.). Rugani (52.), Dybala (67.), Morata (77. -büntetőből) illetve Conti (63.)
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!