Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A legfrissebb sajtóértesülések szerint az AC Milan futballistája, Franck Kessié visszautasította a Tottenham megkeresését, ugyanis az idény végéig maradna Milánóban.
(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Tottenham Hotspur gárdája már a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni az AC Milan középpályását, Franck Kessiét. Az elefántcsontparti futballista szerződése az idény végén lejár a milánói együttesnél, így a csapat még most láthatna az értékesítéséből némi bevételt. A legfrissebb sajtóhírek szerint a Tottenham és a Milan meg is tudott egyezni egymással az átigazolást illetően, viszont Kessié elutasította a Spurs megkeresését. A beszámolók alapján a 25 esztendős játékos két okból döntött így: egyrészt szeretne az idény végéig a piros-feketéknél maradni, hogy harcolhasson a csapattal a bajnoki címért, a másik pedig, hogy jelenleg Elefántcsontpart válogatottjával az Afrika-kupán szerepel, ott pedig nem szeretné, hogy az ilyen megkeresések elvonják a figyelmét a tornáról. A jelen állás szerint tehát Kessié az idény végéig maradni fog Milánóban, akik így a nyáron majd kénytelenek lesznek ingyen elengedni egyik legnagyobb értéküket.
Kessié a Milan színeiben minden sorozatot figyelembe véve eddig 205 mérkőzésen lépett pályára, aemlyeken 35 gólt és 16 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 48 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…