Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Nemzetközi sajtóértesülések szerint az angol bajnokság (Premier League) mezőnyébe frissen visszatérő Fulham csapata török válogatott kapust szeretne igazolni…
(Photo by Filip Filipovic/Getty Images)
Ekrem Konur információi szerint az angol bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Fulham csapata 17 millió fontot készül ajánlani a friss török bajnok Trabzonspor hálóőre, Ugurcan Cakir játékjogáért.
A 26 esztendős hálóőr 2012 óta a Trabzonspor kötelékében bontogatja a szárnyait, 2017-ben mutatkozott be a felnőttek közt. Cakir az elmúlt három szezonban már kirobbanthatatlan volt csapata ketrece elől, első számú választás lett a posztján. Azóta 165 mérkőzésen védte a közelmúltban 38 éves várakozás után újra bajnoki címet ünneplő egyesület hálóját.
Cakir emellett a 2019-es debütálása óta kilenc mérkőzésen védte a török válogatott kapuját, miután az utóbbi időben a nemzeti csapat kezdőkapusává vált.
A kiváló képességű kapus hazáján kívül sosem játszott, a felnőttek közt ott is egyedül nevelőcsapatában védett, de az utóbbi időben egyre több találgatás jelent meg arról, hogy külföldön is hamarosan kipróbálhatja magát.
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember