Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Az első forduló mérkőzéseinek lebonyolítása után már az elődöntők zajlanak az olasz másodosztály (Serie B) rájátszásában, ahol ezen a hétvégén rendezik a visszavágókat, és kialakul a feljutásért zajló döntő párosítása…
A három fordulóból álló Playoff küzdelmeibe a harmadik és a negyedik helyezett az elődöntőben kapcsolódott be be. Az egyes párharcokban a bajnokságban jobb helyen záró csapat játszhatja a visszavágót hazai környezetben, és annak az összetett döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Az első mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedő Pisa csapatának így bármilyen különbségű győzelem elegendő volt a továbbjutáshoz a Benevento ellen, amely a vereség elkerülésének reményében utazott Toszkánába.
A Nerazzurri semmit nem bízott a véletlenre, és a hatalmas igyekezettel kezdte a mérkőzést, melynek eredményeként egy gyors ellentámadás végén már az első tíz perc után magához ragadta az előnyt. Puscas baloldali elfutását követően a kapu előterében érkező Ahmad Benali továbbította a hálóba a játékszert, miután lövése a menteni igyekvő hátvéden irányt változtatva mattolta végképp Paleari kapust. Nem sokkal később a hazaiak újabb gólt szereztek, ám a videofelvételek megtekintése után a játékvezető végül les miatt érvénytelenítette Puscas találatát. A hazaiak 1-0-s előnnyel vonulhattak a szünetre. A folytatásban a Benevento támadott többet, de értékelhető lehetőségből keveset tudtak felmutatni, a Pisa védelme pedig szokásához híven, tökéletesen végezte az elhárítást. Az egygólos siker pedig Nagy Ádám csapatának továbbjutását jelentette. A magyar válogatott középpályása újabb mérkőzést játszott végig.
Serie B Playoff, elődöntő, visszavágó:
Pisa – Benevento 1-0 (1-0)
Gólszerző: Benali (11.), ill. –
Ascoli – Benevento 0-1
Brescia – Perugia 3-2 – hosszabbítás után
Első mérkőzések:
Benevento – Pisa 1-0
Brescia – Monza 1-2
Visszavágók:
Pisa – Benevento 1-0
Monza – Brescia vasárnap, 21:00
A döntő mérkőzéseire a jövő hét folyamán, május 26-án és 29-én kerülhet sor.
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…