Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A komolynak tűnő pletykák ellenére kiszállt a versenyből a Tottenham Hotspur, már ami Christian Eriksen megszerzését illeti. A dán támadó állítólag egy másik angol topklubnál lendítheti fel pályafutását.
(Photo by Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images)
Alig egy évvel ezelőtt kapott szívinfarktust a pályán Christian Eriksen. A 30 éves dán középpályás ezt követően már nem léphetett pályára az Internazionale csapatában, hiába nyerte vissza fizikai formáját a felépülését követően. Az olaszországi szabályozással ellentétben a szigetországiak sokkal megengedőbbek. Ennek volt köszönhető, hogy a téli átigazolási időszakban ingyért csatlakozhatott az újonc Brentfordhoz. A kiscsapatot pedig egy góllal és négy gólpasszal segítette a bennmaradáshoz. Eriksen röpke szerződése azonban máris lejárt a londoniaknál.
Pár hete még arról lehetett hallani, hogy a 115-szörös válogatott visszatérhet ahhoz a Tottenhamhez, ahol korábban hat és fél évet töltött el (2013. nyarától 2020. januárjáig). Csakhogy a Football London beszámolója szerint volt milánói edzőjének, Antonio Contenak nincs rá szüksége a „Sarkantyúsok” között. Így a találgatások szerint már csak egyetlen potenciális kérője maradt Eriksennek, mégpedig a Manchester United.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…