A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy az Internazionale szlovák válogatott védőjéért bejelentkezett a Paris Saint-Germain együttese. A Tuttomercatoweb híre szerint az előttünk álló héten nyélbe is üthetik a felek az üzletet.
(Photo by Sportinfoto/vi/DeFodi Images via Getty Images)
A 27 esztendős Milan Skriniar pályafutása és formája csúcsán jár. Ő a szlovák válogatott új csapatkapitánya, az Interrel pedig a klub korábbi szép eredményeit próbálgatja ismételni. Igaz, a kék-feketék nem tudták megvédeni a 2021-ben megszerzett bajnoki címüket. Skriniar alapember az olasz klubnál már a 2017-es érkezése óta, és már jó ideje felhívta magára olyan klubok figyelmét, mint a Manchester United vagy a Paris Saint-Germain.
Állítólag már maga a játékos is eldöntötte, hogy milánói szerződésének lejárta előtt távozni szeretne, és számára ideális állomáshely lenne a sztárokkal teletűzdelt PSG. A Tuttomercatoweb írja, hogy a PSG illetékesei a jövő héten egy olyan Interhez érkeznek tárgyalni, mely tárt karokkal várja a franciákat. Úgy tudjuk, hogy míg előbbiek 70 milliót szeretnének kérni, addig utóbbiak csak 65 millió eurót adnának Skriniar szolgálataiért.
Sőt, már az is kiszivárgott, hogy a párizsiak 7,7 millió eurós éves fizetést biztosítanának a szlováknak, amely több, mint kétszerese a milánói bérének.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…