De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Nikolics Nemanja leigazolása után rövid idővel egy újabb magyar támadó szerződtetését erősítette meg a török másodosztály újonca…
A török másodosztályba frissen feljutó Pendikspor együttese csütörtök este adta hírül, hogy Nikolics Nemanja leigazolása mellett a legutóbb a Debreceni VSC csapatát erősítő Ugrai Rolandot is szerződtette.
A 29 esztendős támadó karrierje nagy részét Magyarországon töltötte, korábban 2018 és 2020 között a görög Atromitosz csapatában próbálhatta ki magát légiósként. Ugrai azelőtt a Haladás, a Ferencváros és a Diósgyőr labdarúgója volt, majd a Budapest Honvéd csapatához tért vissza, de az elmúlt másfél idényt már a Lokinál töltötte, ahol a tavalyi NB I-es szezonban 25 pályára lépés alatt tíz találatra volt képes.
“Hétfőn repültem Isztambulba Rolanddal, akit nagyon szeretett volna szerződtetni a klub. Ezt mi sem bizonyítja jobban. mint hogy az ő posztjára tizenöt játékost néztek meg, de a választás rá esett! Közben a Pendikspor vezetői erőteljesen érdeklődtek Nikolics Nemanja iránt is, akinek a szerződtetését szintén nagyon akarták. Az egyébként más török csapat által is csábított Niko szerdán jött utánunk, egyhamar meggyőződtünk arról, hogy, bár a harmadosztályból jutott fel a klub, a körülmények profik, a célok jelentősek. Gyorsan ment minden, csütörtökön meg is született a megállapodás. Úgy gondolom, mindkét futballista jó helyre került, de még fontosabb, hogy ők is így gondolják!” – mondta a Nemzeti Sportnak a két játékos menedzsere, Filipovics Vladan.
A két magyar játékosnak új klubjánál a korábban a Kaposvár és az MTK Budapest csapatait erősítő szenegáli Khaly Thiam is csapattársa lesz.
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán