Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
A német bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójának szombati játéknapján RB Leipzig – Borussia Dortmund rangadót rendeztek.
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
Rögtön korábbi kenyéradója, a Borussia Dortmund ellen ülhetett le a frissen kinevezett Marco Rose az RB Leipzig kispadjára. A német tréner új csapata már nagyon korán előnybe került, miután a 6. percben Szoboszlai szögletét Orbán fejjel a hálóba továbbította, 1-0! A gólt követően viszont alaposan leült a mérkőzés irama. A játékot inkább a Leipzig irányította, ők próbálkoztak több támadásépítéssel, de ezek nem jártak sikerrel. A Dortmundnál az egész évben tapasztalható probléma tűnt fel ismét, egyszerűen nem tudtak helyzeteket kialakítani. A sárga-feketék egyetlen feljegyezhető próbálkozása, Schlotterbeck fejese volt, ám ez elkerülte Gulácsi kapuját. A félidő végén jött még a csattanó, egy labdaszerzést követően Szoboszlai 25 méterről védhetetlen lövést eresztett meg a kapura, 2-0!
A második félidőben igyekezett nagyobb nyomás alá helyezni a Leipzig védelmét a Dortmund, de sokáig nem tudtak nagy lehetőséget kialakítani. A 63. percben aztán Modeste került ígéretes helyzetbe, de Reyna beadását 12 méterről jócskán a kapu fölé vágta. A hazaiak több veszélyes ellentámadást is tudtak vezetni, ám ezeket Werner többször is elpuskázta. A 84. percben aztán egy labdaszerzés után Werner ezúttal önzetlen volt és kihagyhatatlan helyzetbe hozta Haidarát, 3-0! Ezt követően már egyik csapat sem akart semmit a találkozótól, így a Leipzig könnyedén megnyerte a Marco Rose éra első mérkőzését!
RB Leipzig – Borussia Dortmund 3-0 (2-0)
Helyszín: Red Bull Aréna Vezette: S. Jablonski
Gólszerzők: Orbán (6.), Szoboszlai (45.), Haidara (84.) ill.-
Sárga lapok: Laimer (75.), Raum (89.) ill. Meunier (59.)
Kiállítás: -ill.-
RB Leipzig: Gulácsi – Raum, Diallo (Gvardiol 77.), Orban, Simakan (Henrichs 68.) – Schlager, Laimer (Kampl 85.), Szoboszlai, Forsberg (Haidara 77.), Nkunku – Werner (Silva 85.) Vezetőedző: Marco Rose
Borussia Dortmund: Meyer – Meunier, Süle, Schlotterbeck, Guerreiro – Bellingham, Öczan (Njinmah 69.)1 – Wolf (Reyna 59.), Reus, Brandt (Moukoko 59.) – Modeste (Can 87.) Vezetőedző: Edin Terzic
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Werder Bremen 0-1 Augsburg
Szombat:
Bayern München 2–2 Stuttgart
Eintracht Frankfurt 0–1 Wolfsburg
Hertha Berlin 2–2 Bayer Leverkusen
Hoffenheim 4–1 Mainz
RB Leipzig 3–0 Borussia Dortmund
18:30 Schalke – VfL Bochum (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Köln – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Freiburg – Borussia Mönchengladbach
A bajnokság aktuális állása:
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…