Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga rájátszás: megnyugtató előnyt szerzett az első meccsen az MTK

Az MTK lettországi ellenfelet kapott az UEFA Ifjúsági Liga felsőházi rájátszásában, így mondhatni kötelező volt a jó eredmény kiharcolása a visszavágóra a magyar csapat részéről.


A magyar alakulat toronymagas esélyese volt a párharcnak, ennek következtében nem is volt meglepő a hatalmas mezőnyfölény és a sokkal több helyzet, azonban az első gólig sokat kellett várni. A 22. percben megszerezhették volna a vezetést a budapestiek, de Barkóczi Benedek elhibázta a jogosan megítélt büntetőt. Emellett még volt több lehetősége is az MTK-nak, amelyből végül egy utat talált magának a kapuba. A hosszabbítás első percében egy labdaszerzést követően a tükör szélső Kovács Mátyás tört be a Jelgava jobboldalán, majd kiválóan lőtte ki a hosszút egy cselt követően a támadó (1-0).

A második játékrész is hasonló mederben folyt, azaz a magyar csapat akarata érvényesült. Az 57. percben ennek meg is lett az eredménye, Barkóczi Benedek ugratta ki szépen Merényi Ádámot, aki egy pattanást követően teli rüszttel erőből a vendég kapus, Sturnis szemei közé lőtte, így az már csak beleérni tudott, hárítani nem (2-0). A második találatot követően is megvoltak még a lehetőségei az MTK-nak, amiből végül meg is lett a harmadik gól a hajrában, Kovács Mátyás átadásából Molnár Ádin tudott eredményes lenni, a fiatal támadó egy cselt követően higgadtan belsőzött közelről a lettek kapujába (3-0). A magyar csapat így megnyugtató, háromgólos előnnyel utazhat az október 5-ei visszavágóra Lettországba.

MTK Budapest U19 – Jelgava U19 3-0 (1-0)
Helyszín: Új Hidegkúti Nándor Stadion, Játékvezető: D. Sakhi (kazah)
Gólszerzők: Kovács M. (45+1.), Merényi Á. (57.), Molnár Á. (88.)