A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A gyenge rajtból kilábalni látszó Újpest egy újabb idegenlégiós szerződtetésével erősítette meg keretét…
Az Újpest a csütörtöki napon jelentette be, hogy szerződést kötött a szabadon igazolható fiatal német középpályással, Luis Jakobival.
A 2001-es születésű középpályás a Mainz utánpótlásában kezdte karrierjét, majd az U19-es együttestől a Greuther Fürth második csapatához került, az elmúlt idényt pedig a Türkgücü Münchennél töltötte. A 177 centiméter magas futballista a pálya közepén érzi otthonosan magát, ott is leginkább védekező, illetve középső középpályásként számítottak rá eddigi vezetőedzői.
“Szia Újpest! (magyarul – a szerk.) Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Újpesten, örömmel tölt el, hogy a klubbal és a klubbért dolgozhatok ebben a gyönyörű közegben, ebben a fantasztikus Stadionban. Remélem, hogy amint beilleszkedtem már a mérkőzéseken is szerepet kapok és hozzásegíthetem a csapatot a sikerekhez. Sokat fogok dolgozni az edzéseken és harcolni a pályán játékostársaimért, a teljes stábért és természetesen a szurkolókért is!” – köszöntötte a szurkolókat a klub hivatalos honlapjának.
Az első hat fordulóban nyeretlen Újpest az előző két mérkőzését megnyerte a Vasas és a Kisvárda ellen, így jelenleg az NB I 12 csapatos mezőnyének kilencedik helyére küzdött fel magát.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…