Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
Megbízható olasz sajtóbeszámolók szerint a hétvégi bajnoki mérkőzésre az AS Roma már be sem nevezi a meccskeretébe a csapattól távozni készülő középpályást…
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
Többek közt Gianluca Di Marzio is megerősítette, hogy az elmúlt napok hírei szerint az AS Romától távozni készülő Nicoló Zaniolo a csapat következő bajnokiján a Spezia ellen már nem lesz tagja a meccskeretnek. Minden bizonnyal ez már azt jelenti, hogy hamarosan új klubhoz kerül.
A 23 esztendős játékos a 2018-2019-es szezonban robbant be a “farkasok” csapatába, nagyszerű technikai megoldásai és hat találata révén hamar felhívta magára a nagy csapatok figyelmét és a felnőtt válogatottbeli debütáláson is áteshetett. A következő szezonban súlyos sérülés hátráltatta, térdszalag-szakadása után az idény finisében tért csak vissza, de így is képes volt nyolc találatra 33 tétmérkőzés alatt.
Zaniolo balszerencsés módon később újból megsérült, így a 2020-2021-es idényt teljes egészében kihagyta. Az elmúlt szezonra ugyan visszatérhetett, de már nem tudja betölteni korábbi meghatározó szerepet és a híresztelések szerint csapatán belül sem számít már érintetlennek. Az előző kiírásban 28 bajnokin kétszer, összességében 42 tétmeccsen nyolc alkalommal tudott eredményes lenni. Zaniolo szerezte csapata győztes gólját az Európa-konferencialiga döntőjében a Feyenoord ellen. Az aktuális idényben 17 tétmeccs alatt eddig kétszer volt eredményes.
A korábbi híresztelések szerint az olasz játékos megszerzéséért a Tottenham, az Arsenal, a West Ham United és a Borussia Dortmund lehet versenyben. Klubváltására nagyjából 30-40 millió euró körüli összeg ellenében kerülhet sor.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe