A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett a Bayer Leverkusentől, így kettős vereséggel búcsúzott az Európa-liga nyolcaddöntőjében…
A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál az M1 aktuális csatornán beszélt péntek este a zöld-fehérek idei nemzetközi meneteléséről:
“Ez az egész magyar klubfutball számára óriási eredmény, és azt mutatja, hogy érdemes folyamatosan dolgozni, és mindig újabb célokat kitűzni magunk elé. Ismét jegyzett klub lett Európában a Ferencváros.”
“Nagyon jól helytálltunk. Figyelembe kell venni a viszonyokat, hiszen a Leverkusen egy jó formában lévő Bundesliga-csapat, mi pedig egy kicsit elfogytunk a végére” – tette hozzá.
Orosz kiemelte, a sérülések mellett Botka Endre eltiltása is sújtotta a csapatot, amelyből így hat-hét meghatározó játékos hiányzott. A vezérigazgató hangsúlyozta, teljes kerettel is nehéz dolguk lett volna, akkor sem az FTC számított volna a párharc esélyesének. Orosz emlékeztetett rá, hogy a 33 fordulóból álló hazai bajnokság mellett 16 nemzetközi mérkőzése volt az együttesnek a mostani idényben, vagyis a futballisták nagyon nagy terhelést kaptak, és néha nehéz a váltás a különböző ritmusok között.
“Mind fejben, mind fizikailag teljesen másfajta terhelést kap egy játékos egy nemzetközi meccsen, mint a legtöbb bajnoki mérkőzésen” – fogalmazott.
Orosz szerint természetesen jó főtáblára kerülni a Bajnokok Ligájában, de az FTC a háttere alapján egy klasszikus Európa-liga-csoportkörös csapat és klub. Ehhez kapcsolódóan leszögezte, az Európa-liga-nyolcaddöntőbe jutást nagyobb eredménynek tartja a csapat részéről, mint a BL-csoportkörbe jutást.
“Eljutottunk egy olyan szintre, ami kecsegtető, és amire lehet építeni a jövőt nézve. Még hosszú az út, sokat kell dolgozni, de én hiszem azt, hogy van még feljebb” – jelentette ki a klubvezető.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…