Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) listavezető Diósgyőri VTK edzője a szezon hajráját megelőző várakozásairól beszélt…
A Diósgyőri VTK vezetőedzője, Szergej Kuznyecov a Nemzeti Sport részére adott interjúban elmondta, hogy csapata az utóbbi időben több sérüléssel küzdött, de a bajnokság vezetése ellenére sincsenek megelégedve és küzdenek a minél jobb eredményekért:
“Nehéz időszakon vagyunk túl. Alapemberek dőltek ki rövidebb-hosszabb ideig sérülés miatt, ami megmutatkozott a csapat teljesítményén. Hogy csak néhányukat említsem, Gera Dániel, Bényei Ágoston és Csirmaz István is hiányzott a csapatból, megoldást kellett a posztjukra találnunk. Alapvetően nem szűk a keret, de olyan edzőt még nem láttam, aki azt mondta volna, elég a játékosokból, egyetlen új arcot sem szeretne látni a jövőben az öltözőben. Mindenesetre remélem, túl vagyunk a nehéz időszakon. Már csak azért is, mert a sérültek közül egyre többen állnak újra csatasorba. Ebben a másfél hétben a bajnokság végéig kitartó lendületet kell vennünk. Sohasem szerettem a távolba tekinteni, aki nem néz a lába elé, nagyot eshet. Hiába tervezem el, hogy a bajnoki hajrában rendre a legerősebb összeállításban küldöm pályára a csapatot, napról napra változik a helyzet.”
“A télen is próbáltunk erősíteni, de a támadósorban nem úgy jöttek össze az átigazolások, ahogyan elterveztük, bár így sincs okunk panaszra. Az NB I-ről az öltözőben még nem beszélünk” – tette hozzá.
Tíz fordulóval a vége előtt a DVTK az MTK Budapest előtt egy ponttal vezeti a bajnokságot, de az automatikus feljutásért folyó versenyben a harmadik helyezett Gyirmótot 13 ponttal előzi meg.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..