11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia megújította saját nevelésű tehetsége szerződését…
A Puskás Akadémia hivatalos oldalán keresztül számolt be róla, hogy 2026-ig megújította tehetséges támadója, Komáromi György szerződését.
A 21 éves támadó 2020 őszén 18 éves góllal debütált a felcsútiak első csapatának színeiben. Komáromi azóta megfordult kölcsönben az NB II-es Csákvárnál, azóta a hazai felnőttbajnokságokban mindezidáig nyolcvanhétszer lépett pályára, összesen 5145 játékpercet tudhat maga mögött, s ezalatt tizenötször talált be. Komáromi az NB I-et tekintve 57 mérkőzésen hat gólt szerzett a Puskás Akadémia színeiben.
“Az, hogy hosszú távon számol velem a klub, és tervei vannak velem, rendkívül jól esik. Ugyanolyan alázattal és szorgalommal dolgozom majd tovább, ahogy eddig tettem. Vannak álmaim, amelyek megvalósításához a Puskás Akadémia FC az egyik legfontosabb lépcsőfok. Gyakran mondják, különösen a kortársaim, hogy szívesen cserélnének velem, mert ilyen szemtelenül fiatalon ennyi élvonalbeli meccs és tapasztalat van már mögöttem. Úgy gondolom, hogy az eddig megszerzett tudással élnem kell, és jóra kell felhasználnom mindazt, amit az akadémiától kaptam. A csapat egyben van, mindenkivel jól kijövök, és azon vagyok, hogy akár a stáb szakembereitől, akár a rutinosabb társaktól minél többet tanuljak. Egy-egy szó vagy mozdulat – mindenkitől van mit a magamévá tenni, amit a jövőben mindenképpen kamatoztathatok” – mondta el Komáromi a szerződéshosszabbítást követően.
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…