Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott kedd este játszotta le a továbbjutásról döntő, utolsó csoportmeccsét Írország ellen…
(Photo By David Balogh/Sportsfile via Getty Images)
A magyar U17-es válogatott 4-2-re elvesztette az Írország elleni sorsdöntő mérkőzést a Pancho Arénában.
A magyar csapat az előző mérkőzésekhez hasonlóan ismét álmosan kezdte a mérkőzést, az írek a kezdő sípszótól sokkal éhesebbek voltak. Az első öt perc végén az ellenfél meg is szerezte a vezetést, egy ír szögletet követően a mieink képtelenek voltak felszabadítani, Luke Kehir pedig közelről a hálóba továbbította a játékszert. Továbbra is az ír válogatott vezetett támadásokat, de az első tíz perc végén az első kósza magyar akció góllal fejeződött be, Molnár Cs. oldalsó szabadarúgását ugyanis Grante a saját kapujába fejelte. Pár perccel később ismét az írek előtt adódott komoly lehetőség, Kehir közeli lövését azonban Yaakobishvili biztosan hárította. Az első félidő derekánál újra egy szöglet után voltak eredményesek az írek, Mason Melia közelről fejelt a hálóba. Nem sokkal később újra zavar alakult ki a magyar védelemben, Orazi bejátszását követően a kapu előtt remekül érkező Mason Melia szerzett újabb gólt, 3-1-re módosítva az eredményt. Az első félidő hajrájában igyekezett többet támadni a magyar válogatott, de képtelenek voltak helyzetbe kerülni, ezzel szemben az írek rendre lendületes ellenakciókat vezettek, de újabb találat már nem esett az első 45 percben.
A szünet után sem történt jelntős változás, bár sikerült néhány ígéretes támadást vezetni, az ír kapura továbbra is veszélytelen volt a magyar válogatott. Bő negyedóra elteltével Írország tovább növelte előnyét, Melia a tizenhatos vonala előtt vitte keresztbe a labdát, elegáns lekészítéséből pedig Luke Kehir ragasztott óriási gólt Yaakobishvili kapujába. Ezt követően alább hagytak a magyar próbálkozások, de húsz perccel a vége előtt egy szöglet után Kern Martin közelről bepofozta a lecsorgó labdát és visszazárkóztatta két gólra a magyar válogatottat. Belvon Attila szövetségi edző a 75. percben egy hármas cserével próbálta tovább élénkíteni a magyar csapatot. Kisvártatva egy veszélyes ellentámadás végén Kehir lapos lövését Yaakobishvili védte. A hajrát próbálta megnyomni a magyar válogatott, de így is csak elvétve sikerült helyzetet kialakítani. Öt perccel a vége előtt azonban Simon B. középre tartó lövése könnyű zsákmány volt Healy számára, ezen kívül pedig nem adódott esély a feljebb zárkózásra. A magyar csapat a harmadik helyen zárta a csoportot és befejeződött számára az Eb-szereplés.
Magyarország U17 – Írország U17 2-4 (1-3)
Gólszerzők: Grante (10. – öngól), Kern (71.), ill. Kehir (5., 62.), Melia (24.. 31.)
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…