Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
A német bajnokságban szereplő RB Leipzig csapata bejelentette, hogy új kapust igazolt.
(Photo by Matthias Bein/picture alliance via Getty Images)
Az RB Leipzig bejelentette, hogy ingyen leigazolta a német másodosztályban (Bundesliga 2.) szereplő Paderborn hálóőrét, Leopold Zingerlét. A kapus minden bizonnyal harmadik számúnak érkezik Gulácsi Péter mögé. Emellett pedig az is biztossá vált, hogy a magyar kapus sérülése miatt érkezett Örjan Nyland nem marad a Leipzignél.
Zingerle a Bayern München akadémiája után a Greuter Fürth és a Magdeburg csapatában is játszott, mielőtt 2017-ben a Paderbornhoz igazolt.
Az elmúlt hat idényben minden sorozatot figyelembe véve 140 mérkőzésen védte csapata kapuját, ebből 28 alkalommal a német első osztályban.
Torhüter Örjan #Nyland wird #RBLeipzig zum 30. Juni 2023 verlassen.
Der 32-Jährige war im September 2022 zu den Roten Bullen gekommen, nachdem sich Kapitän Péter Gulácsi einen Kreuzbandriss zugezogen hatte.
— RB Leipzig (@RBLeipzig) June 7, 2023
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…