NB I: kétszer is vezetett az Újpest, mégsem tudták legyőzni az MTK-t! – videóval
A labdarúgó NB I 28. fordulójának szombati játéknapját az Újpest és az MTK Budapest összecsapása zárta.
Gólváltás az első félidőben
Jól kezdődött a mérkőzés az Újpest szempontjából, hiszen már a 10. percben meg tudták szerezni a vezetést. Egy előreívelésnél Hegyi Kádárra ütötte a labdát, erre pedig Matko tudott lecsapni és 3 méterről a hálóba lőtt, 1-0! A folytatásban is a hazaiak futballoztak aktívabban, de a félidő közepén egy kezezést követően büntetőhöz jutott az MTK, amit Molnár értékesített, 1-1! A kapott gólt követően ismét magához ragadta a kezdeményezést az Újpest, amit jól jelzett Bodnár távoli lövése, ami kevéssel kerülte el a vendégek kapuját. A félidő végén még egy szögletnél Stronati találhatott volna közelről a kapuba, de rosszul találta el a labdát, így hiába az újpesti fölény, döntetlen állással várhatták a második játékrészt.
Az utolsó pillanatokban megint volt válasza az MTK-nak
Az első 10 perc elteltét követően ismét egyre nagyobb fölényben kezdett futballozni az Újpest, amely sorra dolgozta ki az ígéretes helyzeteket, de a gól elmaradt. A 68. percben Ljujic eresztett meg egy lövést jó 20 méterről, pattogós lövését azonban Hegyi szögletre tudta ütni. A hazai fölény végül a 87. percben hozta meg az áttörést, ekkor ugyanis büntetőhöz jutott az Újpest, amit Horváth Krisztofer értékesített magabiztosan, 2-1! A folytatásban Banai két nagy bravúrt is bemutatott, de az utolsó pillanatokban már ő is tehetetlen volt. Egy felpattanó beadást Jurek szelidített meg a tizenhatoson belül, majd a védők lábai közt a hosszú alsóba passzolt, beállítva a 2:2-es végeredményt.
Újpest – MTK Budapest 2-2 (1-1)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion Vezette: Zierkelbach Péter
Gólszerzők: Matko (10.), Horváth (87. – büntető) ill. Molnár (23. – büntető), Jurek (90+5.)
Sárga lap: Krajcsovics (37.), Horváth K. (78.) ill. Kovács P. (85.)
Kiállítás: –ill.-
Újpest: Banai – Bodnár, Stronati, Fiola, Gergényi – Brodic (Maier 55.), Ljujic, Fenyő (Ademi 71.), Horváth – Matko (Sarkadi 90.), Krajcsovics (Gradisar 55.) Vezetőedző: Szélesi Zoltán
MTK Budapest: Hegyi – Kovács, Kádár, Beriashvili, Armalas – Kata, Zeljkovic – Molnár (Jurek 81.), Plsek (Kerezsi 70.), Átrok (Németh H. 70.) – Jurina (Polievka 64.) Vezetőedző: Pinezits Máté
A mérkőzés összefoglalója:
A 28. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Zalaegerszeg – Kisvárda 2-0
Paks – Kazincbarcika 5-1
Újpest – MTK Budapest 2-2
Vasárnap:
14:30 Diósgyőri VTK – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
17:00 Debreceni VSC – Ferencváros (Tv: M4 Sport)
19:30 Győri ETO – Nyíregyháza (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása: