Spanyol Szuperkupa: Iksz a Bérnabeuban, mégis előnyben az Atlético!
Késő éjszaka rendezték a spanyol Szuperkupa idei párharcának első felvonását. A kupagyőztes Real Madrid a Santiago Bérnabeuban fogadta…
Késő éjszaka rendezték a spanyol Szuperkupa idei párharcának első felvonását. A kupagyőztes Real Madrid a Santiago Bérnabeuban fogadta…
A brazil válogatott régi-új szövetségi kapitánya, Dunga kihirdette csapata első keretét azóta, hogy ismét kinevezték posztjába. A korábban…
Miután már a futballvilág sztárjainak színe-java kiállta a próbát, a sor bizony Lionel Messire is eljutott. Az FC Barcelona csillaga pedig nem volt rest,…
Elsőre teljesen meglepő, hihetetlen kijelentést tett ma az FC Barcelona elnöke. Josep Maria Bartomeu. Akinek mondanivalóját átgondolva természetesen…
Cristiano Ronaldo is bevállalta azt a kihívást, ami még júniusban indult el, egy speciális betegségben szenvedő gyerekekért küzdő alapítvány számára.
A tegnapi nap folyamán Szalai Ádám tétmérkőzésen is bemutatkozhatott a Hoffenheim együttesében, amely még a nyár korábbi részében 6 millió eurót…
Mint mindig, az Arsenal az átigazolási ablak bezárultáig most is szóba került, mint egy-egy játékos új munkahelye. A Daily Mail értesülései szerint az „Ágyúsok” legújabb kiszemeltje…
A korábbi bizakodó, talán már egészen el is bizakodott hírekkel ellentétben mégsem lesz a dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya Bert van Marwijk.
Ma ünnepli 37. születésnapját az Arsenal, és az FC Barcelona korábbi, és a New York Red Bulls jelenlegi csatárlegendája. Thierry Henryt a mai…
A jelek szerint valami nagyon érdekes hatalmi harc kezd kibontakozni a brazil válogatott háza táján. Az új szövetségi kapitány, a már másodszor kinevezett…
Ugyan arcpirító, 2-1-es vereséget szenvedett tegnap este a Real Madrid Varsóban, az olasz Fiorentinától, talán egy kis mosolyra volt oka a „Blancoknak” is.
Botrányos jelenetek játszódtak le, a Paris Saint-Germain – Bastia találkozót követően tegnap. A párizsiak győzelmével véget ért találkozó után a vendégek…
A világbajnok olasz középpályás, Andrea Pirlo bár még mindig a lehető legmagasabb szinten játszik, mégis tisztában vele, hogy az ő ideje is hamarosan lejár. Talán éppen ezért…
Kétes végkimenetelű üzletet sikerült megkötnie a holland Feyenoord együttesének. A rotterdami csapat ugyanis megszerezte kölcsönbe Colin Kazim-Richards-ot,…
2012 nyara után ismét címvédőként futhat neki a Premier League adott idényének, a Manchester City együttese. A kékmezes gárda ugyanis tavasszal megnyerte…
Hatalmas meglepetést keltett, hogy Franck Ribéry lemondta a francia válogatottban való tovább szereplését, hogy ezentúl minden idejét a Bayern…
Éppen tíz esztendeje erősíti már a Chelsea együttesét Petr Cech. Ám a cseh portás helyzete most tűnik talán a legbizonytalanabbnak.
Luis Suárez után újabb támadóját veszítheti el rohamos időn belül, a Liverpool együttese. A hírek szerint most a Real Madrid nézte ki magának a „Vörösök” egyik féltett kincsét…
És itt a botrányos, nem botrányosan jóként értendő. A belga válogatott ugyanis mind színében, mind stílusában kedélyállapot borzoló garnitúrát kapott az Adidastól.
Az FC Barcelona már tegnap délután bejelentette, hogy a gárda új szerzeménye…
Pontosabban volt Bayern védő, ugyanis az már korábban eldőlt, hogy távozik a müncheni együttestől Daniel van Buyten. Csak az volt a kérdés, hogy hol folytatja a belga játékos.
A svéd válogatott, és a Paris Saint-Germain sztárja úgy tűnik, hogy tapasztaltabb korára kezd a klubhűség mintalépévé válni. A mindig magabiztos támadó ugyanis…
Bár a botrányhős jelző kissé túlzás, de nem egyszerű a Celtic Glasgow élete, a Rangers nélkül sem. A skót gárda bár megalázó módon esett volna ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből,…
A brit bulvárlap, a Mirror információi szerint a Hull City készen áll arra, hogy 14 millió fontért szerződtesse a Manchester United támadóját, Danny Welbecket.