NB I: Tovább menetel a Loki és a Puskás is
A debreceniek nyerték az első élvonalbeli hajdúsági derbit.
A debreceniek nyerték az első élvonalbeli hajdúsági derbit.
Egy éves kölcsönszerződést írt alá új csapatával.
Nigérai válogatott jobbhátvéd a Honvédban, utánpótlás válogatott Pakson. A héten is mozgolódtak a csapatok.
Összegyűjtöttük az NB I-es csapatok háza táján a változásokat. Íme!
Második vereségét szenvedte el a Debrecen, amely az utolsó poziícióból várja a folytatást.
A Temesvár ellen játszanak otthon felkészülési meccset, itt lehet nézni!
1960-61 óta folyamatosan az élvonalban futballozott a Győr. Ez a széria az Újpesté után a leghosszabb volt, de jogos a múltidő, mert az ETO-nak egy időre ez volt az utolsó NB I-es találkozója. Debrecenbe az NB III-as keretükkel utaztak el, így a Loki magabiztos győzelemmel zárhatta a szezont.
Hamisítatlan hangulatú rangadót hozott a Debrecen ferencvárosi vendégjátéka. A feszültség végig tapintható volt és sokáig úgy tűnt, hogy a Fradi el is hozza a három pontot, ám ekkor jött a végjáték…
A Debrecen sorozatban kilencedik hazai sikerére hajtott, míg a Paks legutóbbi két vendégszereplése…
A szomszéd városok összecsapása mindig nagy presztízskérdés, főleg úgy, hogy a DVTK rossz formában van, míg a Debrecennek bizonyítani kell, hogy újra bajnokcsapat formában játszik.