
Magyar Kupa

Magyar Kupa: kiütéssel jutott az elődöntőbe a Fehérvár – eredmények
A Mezőkövesd az utolsó percekben vívta ki a továbbjutást.

Magyar Kupa: nagy pofont adott a Zalaegerszeg a Fehérvárnak – eredmények, videók
Az MTK Bognár góljával nagy lépést tett az elődöntőbe jutásért.



Magyar Kupa: a 89. percben jutott tovább a Fehérvár az Újpest ellen – eredmények
A Zalaegerszeg fordítani tudott, így kiejtette a harmadosztályú Lipótot.

Magyar Kupa: lépéselőnyben a Honvéd
Csak a Zalaegerszeg nem tudta szállítani a papírformát – igaz, több első osztályú csapatnak is döcögős volt az odavágó.


Magyar Kupa: újabb NB I-es csapat esett ki – eredmények
Pótolták az egy hete elmaradt kupameccseket.

Magyar Kupa: megvan a következő kör párosítása
Az is eldőlt, hogy mikor pótolják az elmaradt párharcokat.

Magyar Kupa: kiesett a Ferencváros – eredmények
Kondás Elemér drámai vereséggel mutatkozott be az ETO FC Győr kispadján.
Juhász Roland a csapattársai hozzáállását kritizálta a kiizzadt kupasiker után – videóval
Nem lehetett teljesen elégedett a MOL Fehérvár FC csapatkapitánya.
Magyar Kupa: mindkét NB I-es csapat hosszabbításra kényszerült – eredmények
Feczkó Tamásékat volt csapata ejtette ki, így megvan az első NB I-es kieső.
Lesheted: ezeket a mérkőzéseket adja ma a tv
Manchester City, Lyon, Marseille, Fiorentina… ma este is tudunk miből válogatni.
Sorsoltak a Magyar Kupában! – Íme a párosítás
Még 64 csapat érdekelt. de a mezőny hamarosan feleződik…
Magyar Kupa: ellenfelet kaptak az NB I-es csapatok
Íme a főtábla első fordulójának fontosabb párosításai!
Magyar Kupa: feszült döntőben fordított és nyert a Vidi!
A Honvéd az első félidőben vezetett és uralta a találkozót – aztán jöttek a fehérváriak és az őrült hajrá.
Magyar Kupa: kettős győzelemmel jutott döntőbe a Honvéd!
Supka Attila csapata magabiztosan jutott tovább Lipcsei Péter legénységével szemben!
Magyar Kupa: Debrecenben is győzött a Vidi, ott lesz a döntőben
Jól játszott a Loki, de ez nem volt elég a döntőbe jutáshoz