Vezetőedző
Lemondott az argentin élvonalbeli csapat edzője – HIVATALOS
A várakozások szerint a Boca Juniors új trénere lehet…
Sztankovics: „Változtatnom kellett a csapat összeállításán”
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Portugál tréner lehet a világ legjobban kereső edzője – sajtóhír
A sikeredző megegyezett az új csapatával…
Hosszabbíthat edzőjével az argentin bajnokság bennmaradója – sajtóhír
Elégedettek az egykori szélső munkájával…
Öt hónap után menesztették Törökországban Kluivertet – HIVATALOS
Nem sokáig tartott az első vezetőedzői megbízatása…
Hertha BSC: Dárdai Pál a fölényes győzelem ellenére kritikus volt
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Sztankovics: „Erősnek kell lennünk, nem adjuk fel!”
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
Szaúd-Arábia: CR-ék edzője a mobiltelefonján mutatta, hogy a VAR téved! – videóval
Luis Castro új szintre emelte a reklamálást a VAR korában…
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát nevezte ki a Sepsi – HIVATALOS
Régi ismerős állt munkába…
Sztankovics: „Határozott céljaink vannak”
A Ferencváros Szerbiában folytatja nemzetközi szereplését…
La Liga: menesztette vezetőedzőjét a Granada, majd meg is nevezte az utódját – hivatalos
A csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán
Bundesliga: Matthäus szerint egy senkinek kell megmentenie az Union Berlint
Nem biztos benne, hogy sikerülni fog…
Sztankovics: „Az elmúlt mérkőzéseken összesen 8 pontot veszítettünk el”
Bizonyos dolgokon javítaniuk kell a jövőben…
DAC: „Nagyon örülök, hogy pont a 6-3 évfordulóján találtam be…”
Első gólját szerezte a Dunaszerdahely magyar utánpótlás válogatott játékosa….