Újabb ikon hagyja el a Juventust – hivatalos

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2018 augusztus 17. 13:04

Péntek délelőtt a torinói sztárcsapat hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontja Claudio Marchisio szerződését.

A “Kis Herceg” becenévre hallgató középpályásnak így még lehetősége nyílik új csapatot találni az olaszországi átigazolási időszak péntek esti zárásáig.

A 32 esztendős játékos az elmúlt években – legfőképpen a sérülései miatt – kevesebb lehetőséget kapott, és már nem tudott olyan mértékben csapat hasznára lenni, mint a korábbiakban, így az utóbbi néhány transzfer időszakban már felmerült a távozása, kínai és amerikai ajánlatok mellett kisebb olasz csapatok is szívesen vinnék.

Marchisio igazi lokálpatrióta, torinói származásúként gyerekkori álma volt a Juventusban játszani, melyet az elmúlt 25 esztendőben mindvégig hűségesen szolgált.

Felnőtt bajnoki mérkőzésén a 2006-2007-es másodosztályú idényben debütált a Juventus színeiben, és természetesen tagja volt az elmúlt hét esztendőben bajnoki címet nyerő, és az utolsó négy alkalommal Olasz Kupa-győztes gárdának. Marchisio emellett 55-szörös olasz válogatott, 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes lett a Squadra Azzurrával.