Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Négyet kapott az u19-es csapat Angliától

Barátságos mérkőzésen találkozott egymással a magyar és az angol u19-es utánpótlás válogatott Telkiben.

A vendégek hamar, már az 5. percben bevették a magyar kaput, a gólszerző a Norwich Cty immáron a Premier Leagueben is bemutatkozó 18 esztendős csatára John Murphy volt. Hiába birtokolta többet a labdát a magyar csapat, a szigetországiak jól védekeztek és a félidő hajrájában újabb gólt szereztek. A 42. minutumban Dagby a Barnsley irányító középpályása volt eredményes.

A második játékrész a magyar csapat kezdte mezőnyfölényben, ám ez hiábavalónak bizonyult, újabb gólt ezúttal is a vendégek szereztek. Az 56. percben a mindössze 17 esztendős Derby County csillag Mason Bennett rezgette meg a hálót. A 74. percben aztán góllá érett a magyarok kitartó próbálkozása, az MTK korosztályos játékosa Tabalér talált a kapuba 22 méterről egy szabadrúgást követően. A végeredményt az Aston Villa támadója Robinson állította be három perccel a vége előtt.

Az angol csapat magabiztos győzelmet aratott, ám a két csapat közt nem volt ekkora különbség, ahogyan azt az eredmény mutatja. Sőt…

Magyarország-Anglia 1-4 (0-2)
G: Talabér (74.) ill. Murphy (5.), Digby (42.), Bennett (56.), Robinson (87.)

Őszi Ádám