Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG játékos lehet a Tottenham utolsó nyári igazolása

Jövő nyáron lejár a fiatal francia középpályás Adrien Raboit szerződése, melyet nem kíván meghosszabbítani a klubbal, így a párizsiak már most nyáron túladnának rajta. Korábban számos klub érdeklődött az ifjú tehetség iránt, ám eddig mindannyian sokallották a kívánt árat, mely 10-12 millió euró körül mozog.

Kép: REUTERS

A 19 esztendős Raboit az előző szezonban hol csereként, hol pedig kezdőként szerepet kapott a csapatban, összességében minden sorozatot figyelembe véve 34 mérkőzésen kapott lehetőséget. Piaci értékét a transfermarkt.de 4,5 millió euróra taksálja, így egy jövőre lejáró szerződés esetén tényleg soknak mondható a 10-12 millió euró. Ennek ellenére a Spurs vezetősége kacérkodik a gondolattal és nekiláttak a transzfer előkészítésének, erről számolt be egy francia napilap.

Raboit korábban az AS Roma, a Juventus és az AC Milan kívánságlistáján is feltűnt, de a Dortmund és az Arsenal is szemezett a gondolattal. Sok gondolkodási idő immáron nincsen, hiszen a piac vasárnap éjfélkor zárul.

Arrow