Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa America: Messiék elbuktak a fináléban! – videóval

Zsinórban negyedik fináléját bukta el a Copa America történetében az argentin válogatott, mely a legutóbbi öt kiírás során négyszer döntős volt, ám ahogyan korábban, úgy most is meg kellett, hogy elégedjenek az ezüstéremmel a kék-fehérek. Az átok tovább tart, Messi büntetőt rontott, ami pedig a végső győztest illeti, Chile megvédte tavaly megszerzett címét. A centenáriumi arany Alexis Sanchez és társai nyakában landolt…!

13498030_788741871227734_5326783128429183342_o

Egy csoportból indult a két csapat, de hol van már az akkori argentin győzelem!? A fináléban Chile nagyon összeszedetten játszott, s noha mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, végül a hálók érintetlenek maradtak nemcsak a rendes játékidőt tekintve, de a hosszabbításban is. A találkozót kiállítások tarkították, szűk fél óra elteltével előbb Diaz szállt ki a címvédő részéről második pirossal, majd a félidő vége előtt Rojo tett arról, hogy egyenlő legyen a csapatok létszáma. A nagyobb helyzetek egyébként az argentinok előtt adódtak, Higuain konkrétan egy az egyben kapussal szemben hibázott.

A finálé ahogyan tavaly, úgy idén is büntetőpárbajba torkollott, s ahogyan akkor, úgy most is Messi állt az elrúgóhoz először. Tavaly ő lőtte be egyedül argentín oldalon, most azonban kihagytam, ám ez még nem is lett volna gond, ugyanis a túloldalon Vidal is rontott egyből. A chilei lábak nem remegtek meg, innentől mindegyik büntető a hálóban kötött ki, míg Biglia negyedik rúgóként rontott, a párharcot pedig a mexikóban focizó korábbi Osasuna játékos Francisco Silva zárta le.

Chile ezzel címvédést mutatott be, s története második sikerét könyvelhette el négy vesztes finálé mellett. Argentína zsinórban negyedik fináléját bukta el, ezzel pedig nem tudták beérni a rekordgyőztes Uruguayt, melynek 15 aranyérme van. Argentína továbbra is 14 arannyal, s immáron elképesztő számú 14 vesztes döntővel rendelkezik. S, ami Lionel Messit illeti, a Barca klasszisának gyűjteményéből a Copa győzelem továbbra is hiányzik, s talán soha nem lesz meg. Egyszer talán még próbálkozhat majd, 2019-ben Brazília lesz a torna házigazdája.

A torna gólkirálya Eduardo Vargas a Hoffenheim támadója lett 6 góllal, megelőzve az 5 gólos Lionel Messit. A torna legjobb játékosának Alexis Sanchezt választották, míg a legjobb kapus Claudio Bravo lett. Chile mindent besöpört…!

Argentína – Chile 0-0 – büntetőkkel 2:4
Helyszín: MetLife Stadium: 82026 néző; Vezette: H. Lopes (brazil)
Gólszerzők: – ill.
Sárga: Mascherano (37.), Messi (40.), Kranevitter (94.) ill. Diaz (16.), Vidal (37.), Beausejour (52.), Aranguiz (69.)
Piros lap: Rojo (43.) ill. Diaz (28.)

Argentína: Romero – Mercado, Otamendi, Mori, Rojo – Biglia, Mascherano, Banega (Lamela 111.) – Messi, Di Maria (Kranevitter 57.), Higuain (Agüero 70.). Szövetségi kapitány: G. Martino

Chile: Bravo – Beausejour, Jara, Medel, Isla – Aragui, Diaz, Vidal – Sanchez (Silva 104.), Fuenzalida (Puch 80.), Vargas (Castillo 109.). Szövetségi kapitány: J. Pizzi

Íme a büntetőpárbaj