Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Beindult a nagyüzem, íme az összes eredmény

Túl vagyunk a Európa-liga 2016/17-es kiírásának 2. selejtezőkörének az odavágóin. A csütörtöki játéknapon mindhárom magyar alakulat pályára lépett. Nagyon szoros eredmények születtek, egyik csapat sem dőlhet hátra  a egy hét múlva esedékes visszavágókon. 

uefa-europa-league-trophy_3342485

 

A csütörtöki játéknap leggyakoribb eredménye a döntetlen volt, tehát a közelgő visszavágókon nagy izgalmakra van killátás. Ami a komolyabb meglepetéseket illeti az Omonia Nicosia idegenben szenvedett vereséget, és horvát Hajduk Split sem tudott győzni CSMS Iasi vendégeként. A dán Midjytlland a belga Genk, az észt Levadia, a görög Giannina és a svéd Göteborg viszonylag magabitos előnyt harcolt ki a visszavágóra. Ami a magyar csapatok szereplését illeti meglepetésre a Debrecen hazai pályán kikapott a fehérorosz Zhodino csapatától. Az MTK sem járt jobban ők szintén hazai pályán szenvedték vereségt az azeri Gabalától. Egyedül a Videoton tudott otthon győzni a szerb Cukaricki ellen.

A csütörtöki játéknap eredményei
Európa-liga; 2. selejtezőkör (odavágók)

 

Shirak (örmény) – Trnava (szlovák) 1-1
K.Almaty (kazah) – Maccabi Tel Aviv 1-1
Dinamo Minszk (fehérorosz) – St.Patricks (ír) 1-1
Levadia (észt) – Slavia Praha (cseh) 3-1
Neftci Baku (azeri) – Shkendija (macedón) 0-0
Rovaniemi (finn) – Lok. Zagreb (horvát) 1-1
Debrecen (magyar) – Zhodino (fehérorosz) 1-2
Midtjylland (dán) – Vaduz (liechteinsteini) 3-0
Admira (osztrák) – Kapaz (azeri) 1-0
AIK Stockholm (svéd) – College Europa (gibraltári) 1-0

Beitar Jerusalem (izraeli) – Omonia Nicosia (ciprusi) 1-0

Hacken (svéd) – Cork City (ír) 1-1

Maccabi Haifa (izraeli) – Kalju (észt) 1-1

Sonderjyske (dán) – Strömgodset (norvég) 2-1

Zimbru Chisinau (moldáv) – Osmanlispor (török) 2-2

Beroe (bulgár) – Helsinki JK (finn) 1-1

Soligorsk (fehérorosz) – Domzale (szlovén) 1-1

CSMS Iasi (román) – Hajduk Split (horvát) 2-2

Genk (belga) – Buducnost (montenegrói) 2-0

Giannina (görög) – Odd (norvég) 3-0

Maribor (szlovén) – Levszki Szófia (bulgár) 0-0

Vojvodina (szerb) – Connah (walesi) 1-0

Partizan (szerb) – Zaglebie Lubin (lengyel) 0-0

Slovan Bratislava (szlovák) – Jelgava (lett) 0-0

Birkirkara (máltai) – Hearts (skót) 0-0

MTK Budapest (magyar) – Galaba (azeri) 1-2

Videoton (magyar) – Cukaricki (szerb) 2-0

 Aberdeen (skót) – Ventspils (lett) 3-0

Cliftonville (északír) – AEK Larnaca (ciprusi) 2-3

Hibernian (skót) – Bröndby (dán) 0-1

Piast Gliwice (lengyel) – Göteborg (svéd) 0-3

Austria Wien (osztrák) – Kukesi (albán) 1-0

KR Reykjavík (izlandi) – Grasshoppers (svájci) 3-3