Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Íme Zidane problémáinak forrása – emelzés

Sorozatban negyedik döntetlenjét könyvelhette el a Real Madrid a hétvégén, miután nem tudták legyőzni otthon az Eibart – az eredmény mellett a játék sem ment túl jól a csapatnak, így a szurkolók ki is fütyülték őket.

zidane

Nagyon érdekes jelenség ez a mostani Real Madrid. Zinedine Zidane jól bánik a játékosaival, remek érzékkel nyúl az általa jól ismert fiatalokhoz és úgy egyáltalán: remekül menedzseli a keretet. Az egyénileg kimagasló erőkből álló gárdát viszont mégsem tudja igazán csapattá kovácsolni. És itt most nem arról van szó, hogy a játékosok ne passzolnának egymásnak, vagy ne lenne meg bennük a szándék egy jó kis csapatjátékhoz – épp ellenkezőleg, fejben abszolút hajlamosak lennének ők együttműködni és közösen legyőzni az ellenfeleiket, egy picit háttérbe szorítva az amúgy nem kicsi egójukat. A gond azonban nem ezzel van.

Maga a gépezet nem működőképes. Az anyag megvan a sikerhez, Zidane-nak már csak össze kéne tennie rendesen az alkatrészeket, hogy a rendszer működjön – és itt van a kutya elásva. Merthogy problémák vannak a játékban, csak változások nem. Ugyanazok a típushibák köszönnek vissza hétről-hétre a Real meccsein, de nem nagyon látni, hogy a francia tréner mivel szeretné ezeket megoldani.

Az egy tipikus eset például, amikor Casemiro megfeledkezik magáról és támadás esetén hátul marad. A brazil védekező középpályás fontos szerepet játszik a labdakihozatalban, majd feladata végeztével ott is marad a két középhátvéd között. Szinte visszasorol ötödik védőnek, ami a másik két szervező számára már plusz feladatot jelent. Kroos és Modric ugyanis elég messze vannak egymástól, így el kell mozdulniuk a megszokott – ideális – pozíciójukból, hogy össze tudjanak játszani. Ha mondjuk Kroosnál van a labda, akkor Modric képtelen beljebb jönni, hogy megjátszható legyen – gyakorlatilag Casemiro helyére jön be, hiszen a brazil nincs ott. Ha viszont Modric középen nézelődik, akkor ki van Modric helyén? Hát igen. Senki. Jelentősen csökkenti a variációk számát, ha kettejüknek kell megoldania az ilyen feladatokat. Sokkal kiszámíthatóbb és lassabb lesz a rendszer ezáltal, de nem csak ez itt a probléma.

Az Eibar ellen például Casemiro nem volt a pályán, így meg lehetett figyelni a madridi csapat egyéb gyengeségeit is. Beregi István, aki a Twitteren szokott angol nyelven elemezni, remekül mutatott rá a lényegre: a képeken jól kivehető a baszk csapat középpályás-, illetve védőfala – a kettő közötti rész viszont teljesen üres, nincs ott egy madridi sem. Hogy akarják ott átjuttatni a labdát, ha nincs ott ember?

kepernyofelvetel-143

kepernyofelvetel-142

A támadóhármas elég stabilan tartja a saját pozícióját. Benzema vigyáz középen a két védőjére, így megjátszhatatlan; a két szélső pedig szintén elég statikus: legfeljebb úgy lehet őket játékba hozni, ha a felfutó szélső védő passzol nekik, akkor ugyanis vissza tudnak lépni, hogy elkérjék a labdát. De ha már a passz: nézzük meg, hogy hová lehetne játszani a labdát! Carvajal viszi és ott van előtte a visszalépő Bale – a walesin kívül viszont legfeljebb Pepe marad számára, mint opció. És hogy hol a középpálya? Kroos Casemiróhoz hasonlóan hátulról figyeli, ahogy a csapat támadni próbál. Mondjuk úgy: biztosít. Ezzel csak az a baj, hogy kivonja magát a játék szervezéséből, ami egy ilyen játékintelligenciával rendelkező játékos esetében eléggé nagy luxusnak tűnik – még Madridban is. Kovacic nagyjából ott van, ahol lennie kell. Csak Isco rohangál össze-vissza, vagyis vélhetően egy kötetlenebb szerepkör volt az övé – ez mégsem tudott működni. Egy ilyen mobilis középpályás esetében, mint a spanyol, az lenne a legjobb pont, hogy szinte bármikor megjátszhatónak kéne lennie. Ezzel szemben többnyire nem sikerül a helyezkedésével nagy lehetőségekhez juttatnia a csapatát.

kepernyofelvetel-144

Carvajal keres embert bent középen, de hiába. Isco épp nincs ott, Kroos messze és nem elérhető, Kovacic pedig a pálya másik oldaláért felel. Márpedig ha egy csapat támadásokat szeretne építeni, akkor ahhoz több megjátszható célpontra van szükség – erre szolgálna eredetileg a középpálya -, illetve kicsit több kreativitásra. Elvégre ránézve a képekre ez egy eléggé kiszámítható formációnak tűnik. Középen egyértelműen a vendég csapat uralta a játékteret, így a Realnak csak a szélek maradtak. Zizou amúgy is elég konzervatív felfogásban irányítja a gárdát, de ez a kiszámíthatóság már nagyon sok – nem is csoda, hogy az Eibar mestere a második félidőben kicsit felpiszkálta csapatát, amely így rövid ideig ugyan, de eredményesen tudott dominálni a Real ellen.

A fent ecsetelt alapvetés persze sokféleképpen variálható: például ha Morata vagy Asesio van a pályán és visszalépnek középen labdáért; vagy ha Bale és Ronaldo kicsit beljebb jön, több helyet hagyva a két felfutó szélső bekknek. Mondhatunk még sok ilyen dolgot, de a lényeg attól még nem változik. A probléma középen van. Három ember, akik a tudásukhoz képest aránytalanul kis szerepet kapnak a támadások felépítéséből. Őket nem az ellenfélnek kell kikapcsolnia, hiszen azt a szívességet a Real megteszi nekik. Ők maguk teszik súlytalanná Kroost és Modricot, akik célpontok hiányában csak félkarú óriások.

A Real pedig négy meccse nyeretlen. És itt most nem azzal van a baj, hogy nem győzött a Real Madrid, hanem hogy folyamatosan tökön rúgja saját magát és tálcán kínálja a pontokat ellenfeleinek. Mondjuk akkor a Celta Vigo elleni produkciót látva mit mondjanak Barcelonában? Csak nehogy meglepjen mindenkit Simeone és az Atletico – elvégre a három nagyágyú közül csak ők nyújtanak vállalható teljesítményt mostanában.

https://twitter.com/szteveo/status/782878640723857408

Baranyai Balázs