Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német csapat csábítaná Dárdait! – sajtóhír

Német lapértesülések szerint egy szintén Bundesligában szereplő csapat szeretné megszerezni Dárdai Pált a Herthától. A klub pedig nem lenne más mint a Wolfsburg. 

dardai

Forrás: AFP

A német Kicker értesülései szerint a Wolfsburg már kapcsolatba is lépett Dárdaival,  akik állítólag egy több évre szóló, a jelenleginél sokkal jobb anyagi feltételeket tartalmazó szerződést kínálna a magyar edzőnek. Ennek ellenére nem sok esélye lehet a Farkasoknak, mivel Dárdai szíve még mindig a Herthájé, és nem szeretné elhagyni a berlini csapatot, még ilyen feltételek mellett sem, és ezt már meg is erősítette a Bild napilapnak. 

A Wolfsburg idén nem szerepel túl jól a Bundesligában: kilenc forduló elteltével a 16. helyen állnak, és augusztus 27-e óta nyeretlenek. Ennek okán küldték el a csapatot négy éve irányító Dieter Heckinget, és azóta ideiglenesen Valérien Ismaël látja el az edzői feladatokat. A klubnak tehát mindenképpen szüksége van egy új edzőre, viszont minden bizonnyal más kiszemelt után kell nézniük.

Dárdai nyilatkozott is a Bildnek, amelyben elmondta, hogy már több klub érdeklődése is befutott hozzá, de még nem szeretne távozni, és a vezetőség sem engedné.

“A Herthánál dolgozom, a szívem a klubé. Habár igaz, hogy sem edzőként, sem játékosként nem maradhat egy ember tizenöt évnél többet egy klubnál. Ezért kell jól végezni a munkámat, hogy jó ajánlatokat kapjak. Az utóbbi időben öt vagy hat klub ügynöke is felkeresett igazán kecsegtető ajánlatokkal, de jelenleg nem foglalkoztatnak ezek. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő. Egyéves szerződésem van, tavasszal mindig leülünk a klubmenedzser Michael Preetzcel, és átbeszéljük a részleteket. Amíg mindkét fél elégedett, addig Berlinben maradok.”