Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Hogy miért szerettem bele a Unitedbe? Egyszerű a válasz..”

José Mourinhót 2016 nyarán nevezték ki a Manchester United menedzserévé. A portugál sikeredző gyakorlatilag azzal kezdte manchesteri karrierjét, hogy a bajnok Leicester ellenében megnyerte az Angol Szuperkupát. A bajnoki rajt ugyan döcögősre sikerült, de most már ráállt a helyes útra Mourinho gárdája, és tapad az élbolyra. A Special One pedig nagyon jól érzi magát az Old Traffordon!

mourinho(fotó: independent.co.uk)

Az 53 éves szakvezető az MU TV-nek nyilatkozott a napokban, és elmondta, miért szerette meg nagyon hamar új állomáshelyét.

“Nos, a dolgok, amelyek azonnal megszerettették velem ezt a klubot, és arra késztetnek, hogy a klubhoz közelálló emberek boldogságáért dolgozzak, azok maguk az itteni emberek!” – mondta Mourinho. – “A tipikus Manchester United-szurkolók, akik őrzik a múlt hihetetlen emlékeit, de józanul gondolkodnak a jelenről. Azok az emberek, akiknek megvannak a jövőre vonatkozó elvárásaik, de tisztában vannak az odavezető út nehézségeivel, és még a rosszabb pillanatokban is a csapat mögött állnak.”

“Számomra ezek a dolgok a legjelentősebbek egy új klubnál, ezek miatt vagyok képes beleszeretni egy klubba.” – tette hozzá a portugál.

Sőt, a ManUnited szakvezetője kitért a játékosokra is:

“Nagyon, nagyon kedvelem a játékosaimat! De nemcsak magukat a játékosokat, hanem azokat a kapcsolatokat is, amelyek magánemberként megvannak köztük. Ők mindannyian nagyon jó srácok, és imádok velük dolgozni!”

“Szeretem ezt a környezetet, úgyhogy nagyon boldog vagyok! Ami pedig leginkább feldob, az a nemes feladat, hogy a Manchester United Football Clubot olyan magaslatokba vigyem, ahová tartozik.” – zárta hangzatos mondandóját a Special One.

Mourinho együttese egyébként FA-kupa-meccsre készül, szombat délután a Reading csapatát fogadják hazai pályán a “Vörös Ördögök.”

Szerző: Draskovics Tamás