Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Jese beállt, de segíteni ő sem tudott – eredmények, tabella

A Granada bravúrjával ért véget a La Liga 21. fordulója, ahol a Barca és az Atletico hozta a kötelező győzelmet, a Sevilla nem nyert a rangadón, valamint a Real Madrid már két meccs hátrányba került a többiekhez képest.

laliga20172

Kapaszkodik a Granada, már ha van egyáltalán mibe. Három együttes esik majd ki a szezon végén, márpedig jelenleg az utolsó három  elég erősen le van maradva. Közéjük tartozik a Granada is, amely gyengécske keretével nem képvisel túl nagy játékerőt, ezen pedig még a kölcsönjátékosok sem tudnak segíteni. Ellenfelük a Las Palmas volt, ahol sokkal nyugodtabb a helyzet: a csapat nem teljesít rosszul és a középmezőnyben foglal helyet. Megnézve az összeállításokat egy valami feltűnt: a padok majdhogynem jobb nevekből álltak, mint a kezdők. A hazaiaknál Boga, Sergi Samper vagy Kravets, vagy a túloldalon Halilovic és Jese Rodriguez neve is jól csenghet a spanyol focit kedvelők körében. Főleg utóbbi miatt lehetett a leginkább várni ezt az összecsapást, hiszen a korábbi Real Madrid és PSG támadó szülővárosában készül újra felépíteni magát.

Jese végül valamivel több, mint fél órát kapott a bizonyításra, de talán több sem ártott volna. A Granada ugyanis jobban kezdett és viszonylag hamar előnybe is került. Pereira találatával náluk volt az előny és onnantól már a vendég csapatnak kellett kezdeményeznie. Ez a találat egyébként már csak azért is nagy dolog, hiszen a Granada szerzi a második legkevesebb gólt a bajnokságban. A Las Palmas onnantól növelte a tempót és kisajátította a labdát – az azonban nem mondható, hogy a kapura is ehhez mérten veszélyesek tudtak volna lenni. Gyors akciókkal a hazaiak legalább annyira veszélyeztettek, mint a vendégek – ekkor érkezett Jese a hatékonyság növelése céljából. Az ő érkezése azonban nem hozta meg a kellő hatást, ahogy Halilovic beállása sem. A Las Palmas így gól – és pont –  nélkül maradt. A Granada így pontszámban utolérte a Gijont, de lemaradásuk még így is 5 pont a nem kieső helyektől. A Las Palmas a 11.

Granada – Las Palmas 1-0
G.: Pereira (17.)

Eredmények:
Malaga – Espanyol 0-1
Barcelona – Athletic Bilbao 3-0
Atletico Madrid – Leganes 2-0
Valencia – Eibar 0-4
Sevilla – Villarreal 0-0
Sporting Gijon – Alaves 2-4
Real Sociedad – Osasuna 3-2
Celta Vigo – Real Madrid – elmaradt

Tabella:

Képernyőfelvétel (183)

Góllövőlista:

Képernyőfelvétel (184)

Köszönet a tabellákért az eredmenyek.com-nak!

Baranyai Balázs