Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lyonból pótolja Leandro Paredest az AS Roma – hivatalos

Az olasz élvonalban szereplő AS Roma együttese hivatalos honlapján jelentette be újabb igazolását. A római együttes ezúttal a francia Ligue 1-ből igazolt nevezetesen az Olimpique Lyon együttesétől francia védekező középpályást.

wgn8744q34aavm9uvrxa

Újabb játékost igazolt a Serie A legutóbbi kiírásának ezüstérmese az AS Roma jelentette be a római klub hivatalos honlapján. A farkasok legújabb szerzeménye Franciaországból az Olimpique Lyon együttesétől érkezik Maxime Gonalons személyében. A 28 esztendős védekező középpályás négyéves szerződést kötött a római együttessel és a fővárosi klub 5 millió eurót fizetett érte a Lyon együttesének. Gonalons a Zenitbe igazoló Leandro Paredes helyére érkezik aki az elmúlt héten igazolt Oroszországba.

Gonalons az Olimpique Lyon nevelése 2000 óta állt a klub alkalmazásában a francia középpályás. A francia válogatott játékosa 2009. augusztusában debütált a Lyon együttesében a Bajnokok Ligája selejtezőjében az Anderlecht ellen, Jeremy Toulalan-t váltotta a találkozó 73. percében. Első gólját szintén a Bajnokok Ligájában szerezte meg a Liverpool otthonában az Anfield Roadon talált be október 20-án. Gonalons a Lyon együttesében összesen nyolc szezont töltött el és összesen 333 mérkőzésen lépett pályára és ezalatt 13 gólt szerzett.

A 28 esztendős francia középpályás piaci értékét a mértékadó transfermarkt portál 14 millió euróra taksálja.

Az AS Roma korábban már leigazolta mint arról beszámoltunk Karsdorpot, Pellegrinit, Juan Jesust, Héctor Morenót és Bruno Peres-t is.

Kép forrása: AS Roma hivatalos honlapja