Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországból igazolt a Chelsea – hivatalos

Az angol bajnokságban szereplő és címvédő Chelsea együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy az AS Roma védője Antonio Rüdiger sikeresen átment az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és csatlakozik a londoni kékekhez.

19748349_1786924088006702_2734964108017363734_n

A PL-ben címvédő Chelsea hivatalos bejelentése szerint 38 millió eurót fizettek az AS Romának Antonio Rüdiger játékjogáért. A 24 esztendős védő ötéves szerződést kötött a Chelsea együttesével. A játékosért sorban álltak a csapatok, de végül a londoni klubot választotta.

Rüdiger 2015 óta futballozott a farkasoknál, ahová a német Stuttgart együttesétől szerződött még anno 4 millió euróért. A Serie A-ban eltöltött két szezonja során a római együttesnél alapembernek számított hiszen 72 mérkőzésen lépett pályára a farkasoknál és ezalatt két gólt szerzett. A 24 esztendős rutinos védő korábban megfordult a Stuttgart együttesében is ahol 88 mérkőzésen öt gólig jutott.

Rüdiger több német korosztályos válogatottnak is tagja volt, 2012 óta képviseli az U21-es válogatottat. A felnőtt válogatottban 2014. május 13-án, a Lengyelország elleni gól nélküli meccsen mutatkozott be. A játékos piaci értékét a transfermarkt portál 25 millió euróra taksálja.

Kép forrása: Chelsea hivatalos oldala

O.G.