Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga – Rajt előtt: Feledtetné a tavaszi mélyrepülését a Mezőkövesd

Debrecenből ismét Borsodba utazunk, ezúttal a Mezőkövesdet vesszük górcső alá, akik az elmúlt évben igencsak nagyot zuhantak a téli ötödik helyről.

mk-haladas

Sokszor szeretné átélni a szurkolókkal való pacsizást a kövesdi csapat. – fotó: mezokovesdzsory.hu

4.rész: Saját nevelésekkel a Loki

3. rész: Terepfutással is hangolt a Diósgyőr

2. rész: Hová lett az akadémia Felcsúton?

1. rész: Új seprű jól seper-e Balmazújvárosban?

A tavasszal még a kiesés szele is meglegyintette a Mezőkövesdet, amely a 2016-17-es idény első felében a dobogóra is esélyes volt, ha maradt volna Pintér Attila, ám a kétszeres bajnok szakvezető Felcsútra távozott, helyette pedig a Kecskeméttel kupagyőzelmet ünneplő Szivics Tomiszlav foglalta el. A szerb-magyar trénerrel viszont tavaszra elfogyott a lendület, és majdnem kiesett az élvonalból a sárga kék egylet. A bajnoki hajrát már nem Szivics, hanem a felvidéki Radványi Miklóssal teljesítette a csapat, miután pedig a szlovákiai szakember élvonalban tartotta a matyóföldieket, meghosszabbították a kontraktusát. De az „uborkaszezon” nemcsak az erősítésekről szólt, hanem a klub címerének megváltoztatásáról is. Ez utóbbi nagyon népszerű lett a klubok körében, igaz egy esetben kiverte a biztosítékot, de erről majd később. Ami a nyári mozgást illeti, a legnagyobb meglepetést talán Lázár Pál visszatérése jelenti, mint ismert a válogatott hátvéd januárban döntött úgy, hogy szünetelteti pályafutását. Most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy újra meccsszerelést öltsön.

A harmadik szezonját kezdi a Mezőkövesd az élvonalban, hiszen 2013-14-ben már megmutatta magát az első osztályban, igaz akkor egyből ki is esett az 1975-ben alapított együttes. A visszajutásban 2015-16-ban elévülhetetlen érdemei voltak Pintér Attilának, aki korábban bajnok lett a Győrrel és a Ferencvárossal is, hogy aztán 2016 telén elfogadja a Puskás Akadémia ajánlatát, és bajnokként vezesse vissza az élvonalba a felcsútiakat. A Mezőkövesdnek tehát nem volt könnyű szezonja, ennél sokkal nyugodtabb évadot szeretnének a borsodiak. Nagyobb sikere nem volt még a sárga-kékeknek, leszámítva történelme legjobb kupaszereplését, hiszen a mögöttünk hagyott szezonban egészen az elődöntőig menetelt a Magyar kupában, s a Vasas állította meg a gárdát.

A stadion

Városi stadion

stadion

Már az első feljutó évben, tehát 2013-ban elkezdték felújítani a kövesdi létesítményt, amely ma már teljes pompájában ragyog. A borsodi alakulat stadionja a régióban egy kis ékszerdoboznak számít, felszámolták a futópályát is, így még közelebb került a lelátó a pályához, s a teljesen fedetté tették az arénát.

Befogadóképesség: 5000 néző

A keret

Lázár

Lázár Pál személyében rutinos védővel erősített a matyóföldi együttes.

Igencsak átalakult a borsodiak kerete a nyáron, amit talán a népvándorlás szóval lehetne leginkább jellemezni, lévén csapatnyi távozó, és érkező is volt Matyóföldön. Talán meglepő, de a védelem stabilizálását tartotta legfőbb feladatának Radványi. Éppen ezért érkezett Lázár Pál, aki korábban hatszor szerepelt a nemzeti együttesben is. Az biztos, hogy nehéz dolga lesz a sárga-kékeknek, hiszen nem egy nap alatt lehet összerakni a sikeres csapatot, pláne ennyi érkező után. Ugyanakkor érdekes, hogy az NB III-ból is igazolt labdarúgót az egyesület, amely jobbára a szlovák ligából szemezgetett.

Érkezett: Jakub Brasen (szlovák, DAC, szlovák), Robert Pillar (szlovák, Senica, szlovák), Paul Keita (szenegáli, Kerkyra, görög), Köböl Máté (szlovák, STC Salgótarján), Martin Krnác (szlovák, Slovan Bratislava, szlovák), Novák Csanád (Gyirmót), Lázár Pál (csapat nélküli), Vadnai Dániel (MTK), Szalai Attila (Rapid Wien, osztrák), Csirmaz István (Szolnok k.v.), Frőhlich Roland (Cegléd k.v.), Heffler Norbert (Balmazújváros k.v.), Mihailo Milutinovic (szerb, Kozármisleny k.v.), Rácz Ferenc (Győr k.v.), Ribánszki László (szlovák, Békéscsaba k.v.), Cseri Tamás (Kisvárda)

Távozott: Vági András (Paks k.v.), Stipe Bacelic-Grgic (horvát), Branko Pauljevic (szerb) (mindketten Puskás Akadémia k.v.), Sós Bence (Debrecen k.v.), Ulysse Diallo (mali Puskás Akadémia), Orosz Márk (Soroksár), Balogh Béla (MTK), Ribánszki László (szlovák, Békéscsaba kölcsön), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Aleksandar Damcevski (macedón, ?), Marko Dinjar (horvát, ?), Tarmo Kink (észt, ?), Czuczi Márton (?), Rácz Ferenc (?), Egerszegi Tamás (?), Hegedűs Dávid (?), Heffler Norbert (Kisvárda), Mihailo Milutinovic (szerb, ?)

Az edző

maxresdefault

Radványi Miklós

Sok mindent nem tudunk Radványi Miklósról, az azonban kiderült, hogy munkamániás, és sikerorientált, valamint eredményes edző is a szlovákiai szakember, aki eredetileg tűzoltónak érkezett. Mivel pedig sikerült bent tartania a Mezőkövesdieket, meghosszabbították szerződését. Korábban irányította a felvidéki Dunaszerdahely együttesét is, ahol játékosként is megfordult. Első klubja ugyanakkor 2003 és 2008 között az osztrák alacsonyabb ligában szereplő SV Donau Langenleben együttese volt, ahonnan játékosként vonult vissza. Legnagyobb sikerét 2012-13-ban érte el, amikor a DAC-ot bajnokként juttatta vissza a szlovák élvonalba.

Felkészülés

Mindössze három találkozót kötöttek le a kövesdiek a tesztidőszakra, két siker mellett egyszer kikaptak. Ez utóbbi fájó lehet, hiszen az abszolút újonc Balmazújváros ellen szenvedett vereséget a gárda. Viszont a gólokkal nem maradt adós a csapat. Elvégre három meccsen kilencet lőttek, s mindössze négyet kaptak.

Mezőkövesd – Gyirmót 4-1
Mezőkövesd – Balmazújváros 1-2
Szolnoki MÁV – Mezőkövesd 1-4

Gavalovits Sándor