Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: Az új csapat jobban vonzza a szurkolókat is!

A nyáron nagy átalakuláson áteső AC Milan-ra természetesen a nemzetközi sportsajtó mellett a csapat szurkolói is roppant mód kíváncsiak!

Leoandro Bonucci lehet az “új-Milan” egyik vezéregyénisége (Kép: marca.com)

Mint ismert, a nyáron a kínai befektetőknek nagyban köszönhetően hozzávetőlegesen közel 200 millió eurót elköltő AC Milan kerete teljesen kicserélődött az új szezonra. A “szuper-tehetség” Gianluigo Donnarumma maradt, André Silva, Hakan Chalhanoglu, Andrea Conti, Mateo Musacchio, Lucas Biglia, Franck Kessié, Nikola Kalinic, Ricardo Rodriguez, Antonio Donnarumma és a “nagy fogás” Leonardo Bonucci megszerzése után a csapat szurkolói körében pedig rég nem látott érdeklődés tapasztalható!

A klub statisztikái szerint az új szezonra már most kétszer annyi bérletet sikerült eladni, mint korábban! A milánói vezetés célja nem is lehet más, mind a pályán, mind pedig azon kívül további sikereket megcélozni!  A bajnokságban két győzelemmel indító “piros-feketék” szeptember 10-én a Lazio elleni idegenbeli derbivel haladhatnak tovább a kijelölt úton!