Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: az MTK vereségével a Kisvárda lett a listavezető

Budafokon adott ismét életjelet magáról az ETO, hiszen az utóbbi idők gyengébb formája után Zamostny Balázs duplájának köszönhetően elvitték a három pontot a Győrhöz hasonlóan NB II-es újonctól. A Kisvárda változatos meccsen kétszer állt fel hátrányból s végül megnyerte a Vác otthonában a mai matinéját. A három pont mellett annak is örülhettek Kondás Elemér fiai, hogy az eddigi éllovas MTK, Dorogon elszenvedte első vereségét, így átvették a vezetést a kék-fehérektől. Csákváron hiába küldték el a héten Szanyó Károlyt, s nevezték ki helyére Szijjártó Istvánt, a Cegléd otthonában egy újabb vereséget könyvelhettek el. A Soroksár magabiztosan győzött hazai pályán a Szeged 2011 ellenében. Sajbán Máté ismét eredményes volt a Budaörsben, s a múlt heti mesterhármasával ellentétben ez most három pontot ért a Mosonmagyaróvár ellen. A Nyíregyháza is visszatért a győzelemhez vezető útra, hiszen a mai napon legyőzték a Sopront. Tavaly még két osztály választotta el egymástól az akkor még NB I-es Gyirmótot és az NB III-as Kazincbarcikát, ma az NB II-ben viszont az egykori u20-as válogatott középpályás találatával a borsodiak nyertek. A Siófok már a hetedik percben emberhátrányba került Békéscsabán, miután a kapusukat Balajcza Szabolcsot kiállította a játékvezető, majd végül a lila-fehérek meg is nyerték a derbit. A Szolnok pedig 2-0-re győzte le az élvonalbeli reményeket szövő Zalaegerszeget. Az élen helyet cserélt a Kisvárda és az MTK, s arra senki nem fogadott volna pár héttel ezelőtt, hogy a Kazincbarcika lesz a harmadik kilenc fordulóval a bajnokság kezdete után. Ráadásul már az ő előnyük is öt pont a negyedik Szolnokkal szemben.

merkantil2 201718

Budafoki MTE–ETO FC Győr 1–2
Gól:
Csizmadia Cs. 8., ill. Zamostny 2., 37.

Vác–Kisvárda 2–3
Gól:
Gulyás M. 24., Zsolnai R. 40., ill. Oltean 34., Horváth Z. 48., 69.

Dorog–MTK 2–1
Gól:
Vígh 6., 56., ill. Baki 47

Cegléd–Csákvár 1–0
Gól:
Szilágyi P. 25.

Soroksár–Szeged 2011 3–0
Gól:
Valencsik 20., Fröhlich 30., Tamási Zs. 53.

Budaörs–Mosonmagyaróvár 1–0
Gól:
Sajbán Máté 81.

Nyíregyháza Spartacus–Sopron 2–0
Gól:
Rudolf 29. – 11-esből, Sinanovic 78.

Gyirmót FC Győr–Kazincbarcika 0–1
Gól:
Takács 80.

Békéscsaba–Siófok 3–1
Gól:
Nagy I. 9., Birtalan 28., Urbin 81., ill. Farkas N. 64.

Szolnok–ZTE 2–0
Gól:
Katona Gy. 59., Olasz D. 84.

Az állás 9 forduló után

1. Kisvárda 9 7 2 22–10 +12 23
2. MTK Budapest 9 7 1 1 18–6 +12 22
3. Kazincbarcika 9 6 2 1 12–10 +2 20
4. Szolnoki MÁV FC 9 4 3 2 11–6 +5 15
5. Nyíregyháza Spartacus FC 9 4 3 2 14–10 +4 15
6. Gyirmót FC Győr 9 4 2 3 17–13 +4 14
7. Békéscsaba Előre 9 4 2 3 12–9 +3 14
8. ZTE FC 9 4 2 3 12–11 +1 14
9. Ceglédi VSE 9 4 2 3 9–8 +1 14
10. Szeged 2011 9 4 2 3 10–11 –1 14
11. Soroksár SC 9 3 4 2 10–7 +3 13
12. ETO FC Győr 9 3 2 4 8–10 –2 11
13. Vác FC 9 2 4 3 7–9 –2 10
14. Budaörs 9 2 3 4 17–19 –2 9
15. Budafoki MTE 9 2 3 4 7–11 –4 9
16. Dorogi FC 9 2 2 5 13–15 –2 8
17. Mosonmagyaróvár 9 1 4 4 5–9 –4 7
18. BFC Siófok 9 1 2 6 8–17 –9 5
19. Soproni VSE 9 4 5 4–14 –10 4
20. FC Csákvár 9 3 6 7–18 –11 3

Endrődi Dávid