Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a Serie A góllövőlistájának vezetője

A Lazio szurkolóinak Miroslav Klose 2016-os visszavonulása után főhetett a fejük a támadószekciót illetően, de mint utólag kiderült, az agónia nem tartott sokáig. Pár nappal a német klasszis távozása után ugyanis megérkezett a csapathoz Ciro Immobile…

cds

A Milan elleni mesterhármas után (corrieredellosport.it)

A pályafutása elején a Juventusban is megforduló Ciro Immobile nevét 2012-ben ismerhették meg az olasz foci szerelmesei, amikor a Serie B-ben a legendás Zdenek Zeman irányítása alatt, illetve Lorenzo Insigne és Marco Verratti társaságában a Pescara játékosaként gólkirályi címmel járult hozzá a “delfinek” másodosztályú bajnoki címéhez. Immobile a következő szezonban már a Genoa szerelésében a vártnál szürkébb szezont futott, és a genovai kalandot újabb váltás követte – a támadó útja visszavezetett Torinóba, de nem a Juventus, hanem a Torino gárdájához. Itt Alessio Cercivel alkototott ellenállhatatlan kettőst, a csapat a 7. helyen végzett, míg Immobile újabb gólkirályi címet ünnepelhetett, ezúttal már az első osztályban.

Újabb szezon, újabb váltás, nem is akármilyen, hiszen Ciro a Borussia Dormundban találta magát. Mint utólag kiderült, a döntés nem a legjobbnak bizonyult, az utolsó Jürgen Klopp által irányított szezonban a sárga-feketék féltávig borzasztóan szerepeltek a bajnokságban, Immobile is egyre kevesebb szerepet kapott, így a szezon végén boldogan távozott a Sevillához. A játékos számára ez a “csöbörből vödörbe” tipikus helyzete volt, kevés játéklehetőség, majd januárban visszatérés Torinóba az évad végéig.

Ekkor érkeztünk el 2016 nyarához, amikor a Miroslav Klose utódját kereső Lazio választása éppen Immobilére esett. A kezdetben kockázatos nak vélt választás azonban telitalálatnak bizonyult, a Simone Inzaghi külön kérésere szerződtetett olasz válogatott csatár egy csapásra a szurkolók kedvence lett, hogy mást ne mondjunk, az utolsó Lazio játékos, aki 20 gólnál többer ért el egy szezonban Hernán Crespo volt 2001-ben (a rend kedvéért, 26 találat állt az argentín klasszis neve mögött), míg Immobile 23-nál állt meg.

Az idei szezon szintén meseszerűen indult, hiszen Immobile két góljával a Lazio legyőzte a Juventust az Olasz Szuperkupa döntőjében. Ezután nem sokkal következett egy mesterhármas a Milan kiütése alkalmával, majd újabb két gól Gigi Buffon hálójába, immár a bajnokság során.

Ciro Immobile jelenleg az európai topbajnokságok legeredményesebb játékosa 15 góllal, holtversenyben Lionel Messivel (a hazai és nemzetközi klubsorozatokat figyelembe véve), és semmi nem utal arra, hogy szándékában állna lassítani.

A kiváló forma egyenes eredménye, hogy a Lazio vezetősége egy ideje már megkezdte a tárgyalásokat a klasszis csatár szerződéshosszabbításáról, és nem is kellett sokat várni a bejelentésre, miszerint megszületett az egyeszség, a játékos 2022-ig hosszabbított a római klubbal, ahol elmondása szerint remekül érzi magát és hosszú vándorlás után végre megtalálta számításait.

Szintén örömteli hír a Lazio szurkolói számára, hogy a Simone Inzaghi által a “cilinderből előhúzott”, majd mostanra stabil kezdőkapussá váló Thomas Strakosha is szerződést hosszabbított a klubbal, szintén 2022-ig.

(zp)