Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB1: kötelezők előtt a bajnokaspiránsok – előzetes

Kötelező győzelemre készül a bajnoki cím két fő várománya, első bajnokiját játssza új stadionjában a Hali, a DVTK ellen folytatná jó sorozatát az Újpest – lássuk, mi vár ránk az NB1 17. fordulójában a magyar labdarúgás napján, vagyis a londoni 6:3 hatvannegyedik évfordulóján !

dsc-0533

A Haladás játékosai már az új stadionban tréningeznek (baladas.hu)

Érdekes összecsapást ígér a hatodik helyezett Diósgyőr és az ötödik helyezett Újpest debreceni csatája: a kissé megtorpanó DVTK két vereségből, míg az utóbbi néhány fordulóban éledezni látszó Újpest két győzelemből érkezik. Az utóbbi három fordulóban megszerzett hét ponttal a zsebében magabiztosan várja az Újpest a Debrecenben rendezendő derbit, különösen igaz lehet ez a nemrég a lemondás gondolatával is eljátszó Nebojsa VignjevicsreKicsi szerencse is szükséges, de úgy kell játszanunk, mint ahogy tettük azt legutóbb a bajnoki címvédő ellen, és akkor három ponttal térhetünk haza a Megyeri útra.” – jövendölte a szerb mester a találkozó előtt. A hazaiakat vezető Bódog Tamás pedig elmondta, mivel mindkét csapattól a nyíltsisakos támadás várható, sok helyzetre számíthatunk – jó mérkőzésre van tehát kilátás.

A Paksnak nincsenek könnyű hetei, a második Fradi elleni hazai vereség után a remek formában futballozó, listavezető Videoton otthonában lépnek pályára szombat délután. A statisztikák sem a tolnaiak mellett szólnak, idegenben 25 próbálkozásból egyszer sem sikerült legyőzniük a piros-kékeket és a pontszerzés is csak egy ízben sikerült. Csertői Aurél azonban nem feltartott kézzel érkezik csapatával a Vidinek ideiglenesen otthont adó Felcsútra. A Videoton a magyar bajnokság legjobb formájában lévő csapata. Egyértelműen ők az esélyesek, de természetesen nem fogjuk megadni magunkat. Jobban kell játszanunk, mint a Ferencváros ellen, ha sikerül, akkor akár meglepetést is tudunk okozni. Ehhez azonban mindenkinek, mindent ki kell hoznia magából!”vélekedett Csertői. Marko Nikolic, a fehérváriak trénere mérkőzés előtti nyilatkozatában arra hívta fel csapata figyelmét, hogy a Paks veszélyes ellenfél, ezért jó hozzáállást és taktikai fegyelmezettséget vár.

Kevésbé veszélyes ellenfél az utóbbi időkben a Haladás, mely két immáron több mint két hónapja nem nyert mérkőzést az NB1-ben, legutóbbi a frissen kinevezett Michal Hipp első mérkőzésén buktak kiesési rangadót a Balmazújváros ellen. Hipp legénysége ezzel a vereséggel öt pontra van a bentmaradás jelent helyektől, nagyon kellenének tehát a pontok Szombathelyen. Annak mindenesetre örülhetnek a Halinál, hogy a Fradit már új stadionjukban fogadhatják, miután sikerült megegyeznie a klubnak a sportkomplexum üzemeltetőjével. Talán abba is kapaszkodhatnak, hogy egy világsztár is szorít a sikereikért… A túloldalon az MLSZ súlyosbított büntetése borzolta az utóbbi napokban a kedélyeket, Szombathelyen azonban ettől függetlenül minden bizonnyal három ponttal számolnak Thomas Dollék.  “Nagyon fontos, hogy ne azon járjon az eszünk, hogy nekik 11, nekünk pedig 35 pontunk van, maximális koncentrációra van szükségünk– Új stadionban léphetünk pályára, ez lesz az első bajnoki mérkőzés ott, ez számunkra is fontos. A srácokon is érezni a fókuszáltságot. Mindig nehezek az effajta mérkőzések, mert mi vagyunk a favoritok. Keményen kell küzdenünk, hasonlóan, mint azt a Debrecen ellen tettük. Tudatosan készülünk az előttünk álló kihívásokra, ez a feladatunk.”  nyilatkoza a német szakember

A 17. forduló programja

15.30 DVTK – Újpest (Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyeredi Stadion vezeti: Pintér Csaba

15,30 Honvéd – Mezőkövesd

Bozsik József stadion, vezeti: Iványi Zoltán

15,30 Balmazújváros – Puskás Akadémia

Balmazújváros, Városi Sportpálya, vezeti: Berke Balázs

15.30 Vasas- DVSC

Szusza Ferenc stadion, vezeti: Erdős József

15.30 Videoton – Paks 

Pancho Aréna, vezeti: Kassai Viktor

19.30 Haladás – FTC (Tv: M4 Sport)

Haladás-stadion, vezeti: Szabó Zsolt

Lasányi Csaba