Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern München: rekordösszegért írt alá a cserecsatár – hivatalos

A német sajtóban már hetek óta téma az, hogy a Bayern München idén télen egy cserecsatárt igazol Robert Lewandowski mellé, aki kevésbé fontos találkozókon ugorhat majd be posztriválisa helyére, hogy ezáltal a lengyel támadó valamelyest tehermentesítve legyen. Ez most meg is történt, és ami azt illeti, ezúttal igen komolyan a zsebükbe nyúltak a drága transzfereket nem igazán szívlelő bajor klub vezetői…

wagner_bayern

Sandro Wagner a csatároknál valódi kuriózumnak számító 2-es mezt fogja magára húzni a Bayern Münchennél… (kép forrása: facebook.com/fcbayern)

Megtörtént, ami már jó ideje a levegőben lógott: a Bayern München ma délelőtt hivatalos oldalán jelentette be Sandro Wagner leigazolását.

A német SportBild és a transfermarkt.de internetes adatbázis egybehangzó értesülései szerint az átigazolási díj egészen pontosan 13 millió euró volt, így a Wagner-üzlet egy új rekordot állított fel: ezzel ő lett a legdrágábban leigazolt 30. életévét betöltött német játékos.

A klub hivatalos közleményéből pedig az is kiderül, hogy a játékos mindössze 2 és fél évre írt alá, tehát szerződése 2020. júniusában le fog járni.

A Bayern szurkolói így már félretehetik a Lewa túlterhelésével kapcsolatos aggályaikat, hiszen a klubjukat 2008-ban elhagyó, majd most télen visszatérő Wagner az utóbbi években a Darmstadt, és a Hoffenheim együttesében is maradandót alkotott, illetve tagja volt a Konföderációs kupagyőztes német válogatottnak is. Ezek mellett a német támadó egy rendkívül sokoldalú játékos, hiszen akár egyedül, akár csatártárssal együtt képes gólratörő játékot játszani, így akár csereként, akár lengyel kollégájával együtt a pályán képes lehet mérkőzéseket eldönteni.

Az egyetlen kérdés az lehet, hogy az eddig minden klubjánál kulcsjátékosnak számító center hogyan fogja viselni a kiegészítő szerepet? Hiszen abban senki se kételkedjen, hogy Robert Lewandowski lesz továbbra is az elsőszámú gólgyáros a csapatban…

Írta: Wernigg Márton