Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVTK: továbbra is áll a bál

Bonyolódik a tartalékokhoz küldött spanyol és a szakmai igazgató közötti kommentháború. Ezúttal Nonón volt a sor, hogy reagáljon Bódog Tamás szavaira.

bodog_dvtk_nono_vela

Kezdődött azzal, hogy Bódog Tamás bejelentette, Nono átadólistára került, miközben nem tréningezhet az első csapattal fegyelmi okokból. A spanyol válasza sem késett soká, mire a szakmai igazgató részletesen ismertette, miért született meg a döntése. Szerdán este aztán az M4 Sport próbálta meg megszólaltatni a középpályást, aki szerint a szerződése áll a háttérben, pontosabban, hogy egyelőre nem hosszabbította meg azt. „Azért száműztek a második csapathoz, mert nem fogadtam el a klub ajánlatát a szerződésem meghosszabbítására vonatkozóan. Nem magatartási okokból. Ez az igazság. A vezetőedző arról beszélt, hogy kilenc kiló súlyfelesleggel futballoztam, de ez nem így van – fogalmazott Nono, aki szerint a szakvezető fenyegetéssel élt játékosai felé. – Bódog Tamás nem mond igazat. Bódog Tamás megfenyegetett minket, hogy ha nem írjuk alá az új megállapodást, akkor a második csapathoz küld minket. Engem és Diego Velát, akinek szintén lejár a szerződése. Végül csak engem küldött, mert, ha ezt mindkettőnkkel megteszi, akkor a DVTK szurkolói számon kérnék rajta a döntés okát. Egy játékost száműzni lehet magatartásbeli problémákra hivatkozva, de kettő esetében ez már nagyon furcsa lenne.”

Hogy aztán végül mi az igazság, az talán csak később, de valószínűbb, hogy sosem derül ki.

~GS~