Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Hiába várjuk a hivatalos diagnózist, a francia sajtóban is csak találgatásokat olvasni. Legutóbb az AS Monaco rukkolt elő egy közleménnyel, melyből nem lettünk okosabbak. A belgák és a franciák is aggódnak, mindkét favorit kulcsjátékosát veszhette el a hétvégén, kérdőjeles a világbajnoki részvételük.
A belgák gólfelelősükért aggódnak, a győzelemhez márpedig gólok kellenek, a franciák pedig jobboldali alapvédőjüket veszhették el vasárnap este Párizsban. Nem elég, hogy a Monaco hatalmas pofont kapott és asszisztált a PSG bajnokavatásához, Djibril Sidibe is megsérült, hordágyon kellett levinni az első félidőben. A 25 esztendős bekket hatalmas fájdalmak közepette hordágyon vitték le a pályáról.
Sidibe jobb térde sérült, ám annak súlyosságát lassan egy nap elteltével is homály fedi. Ha a francia válogatott hierarchiáját nézzük, kijelenthetjük, nagy valószínűséggel alapemberét vesztette a nemzeti csapat. Az oroszországi világbajnokság két hónap múlva kezdődik, komoly térdsérülésből ennyi idő alatt biztosan nem lehet felépülni, nemhogy formába lendülni és erőnlétileg felzárkózni.
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!