Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: megpecsételődött a kapitány sorsa? – sajtóhír

Négy mérkőzésen irányította eddig a válogatottat Georges Leekens. A belga szakembert még 2017 novemberében nevezték ki, ám könnyen elképzelhető, hogy az őszt már nem a belgával kezdi nemzeti csapatunk.

marco-rossi-honved_vp22fm3yuo781agfzf72zv14k

Korábban beszámoltunk róla, a négy sikertelen felkészülési mérkőzés – Kazahsztán (2-3), Skócia (0-1), Fehéroroszország (1-1), Ausztrália (1-2) – után igencsak megingott Georges Leekens alatt a kispad, s a lehetséges utódok között a Honvéddal 2016-17-ben bajnoki címet szerző, majd a Dunaszerdahelyi AC-val szlovák bronzérmet szerző Marco Rossi, illetve a Videotonnal 2015-ben bajnok Joan Carrillo neve merült fel. Sajtóhírek szerint az olasz tréner került előnybe a poszt várományosaként. Rossi egy nemrégiben adott interjúban megpendítette, szívesen ülne a magyar válogatott kispadján. „Ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak?” – fogalmazott minap.

Ahhoz képest, hogy Leekens négy találkozón dirigált, harminchat labdarúgót küldött pályára, akik közül mindössze Dzsudzsák Balázs (3x játszott) és Gulácsi Péter kapott rendszeresen lehetőséget.