Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bayern ajánlatot tett a tinisztárért! – sajtóhír

Már 2017. őszén is hallani lehetett olyan híreszteléseket, melyek szerint a Bayern München intenzíven érdeklődést mutat a Hamburger SV szupertehetsége, Fiete Arp irányába. A patinás német klub kiesése, és Lewandowski elvágyódása állítólag még közelebb hozta egymáshoz a rekordbajnokot és a tinizsenit…

A 18 esztendős Arp még az idény közben közölte a Hamburg vezetőségével, hogy nem szándékozik meghosszabbítani 2019-ben lejáró szerződését. Kapva kapott az alkalmon a Bayern, kik két lehetőséget vázoltak fel maguk elé: a HSV kiesése esetén a játékos megvásárlását és élvonalbeli klubhoz történő kölcsönadását, míg bennmaradás esetén kontraktusa lejártával történő megszerzését célozták meg. Mint tudjuk, az első forgatókönyv érvényesült, így a bajorok tegnap meg is tették az első lépést, 2,5 millió eurós ajánlatukat azonban a támadó klubja azonnal visszautasította. A labda tehát ismét a bajor térfélen pattog…