Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: visszautasították a Barca 50 milliós ajánlatát – sajtóhír

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a Chelsea középpályására hajt az FC Barcelona, amely sajtóhírek szerint már ajánlatot is tett a brazil cselgépért.

Középpályást vennének Barcelonában, méghozzá a jobbszélen erősítenének, amit igazán meg lehet érteni. Dembele egyelőre mérsékelt sikerekkel tette a dolgát azon az oldalon, Neymar távozása óta pedig egyszerűen sehogyan se tudja úgy rakosgatni a játékosait Valverde, hogy azt a szélt is ki tudják használni.

Épp ezért nem meglepő, hogy a brazil válogatott csillagát, Williant nézték ki erre a feladatra. A Mundo Deportivo arról számolt be, hogy a 30 éves játékos számára két csapat jelenti a plafont, aminél följebb már nincs: az egyik a Real Madrid, a másik pedig a Barcelona. Habár a Shakhtar és a Chelsea színeiben sok mindent megélt már és szép kis karriert futott be, mindenképpen szeretné magát kipróbálni a két klub valamelyikében – amennyiben persze erre lehetősége nyílik.

Nos, a Barcelona abszolút szeretné őt a soraiban tudni, az ügyintézésben pedig további nagy segítség, hogy Willian menedzsere ugyanaz, aki Coutinhót is képviseli – márpedig utóbbi fél éve került a Barcelonához egy hosszadalmas ügy befejezéseként. Jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy a mostani sem egy sokkal egyszerűbb szituáció.

Williant 2020-ig köti szerződés a Chelsea-hez, tehát ki kell majd őt vásárolni, a londoniak viszont elég borsos áron adnák csak. A sajtóhírek szerint 80 millió euró az ára, ami a játékos kvalitásait nézve érthető, az életkorát látva viszont talán túlzás. Pláne úgy, hogy az utóbbi időben nem is feltétlenül volt stabil kezdő a Chelsea-ben, nem csoda, hogy szeretné magát máshol is kipróbálni.

A Sky Sports értesülései szerint a Barcelona tett is egy ajánlatot: 50 milliót kínáltak érte, a Chelsea ezt azonban nem meglepő módon visszautasította. Folytatása következik.