Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Uruguayi tehetségét is eladta az AS Roma – HIVATALOS

Mintha komoly tisztogatás lenne folyamatban az AS Románál. A rómaiak hivatalosan is bejelentették, hogy a napokban nem csak Alisson, de egy tehetséges, ám náluk nem sokat mutató tehetség is végleg távozott.

Kevin Méndez a 2011-es U17-es világbajnokságon tűnt fel, mint az uruguayi válogatott egyik vezéregyénisége. A Penarol neveltjeként így egyenes út vezetett számára a sztársághoz, majd egy európai álomszerződéshez. Ennek folyományaként 2015-ben az AS Roma szerződtette, potom 1,8 millió euróért, azonban ott nem tudta beverekedni magát még csak az első csapat közelébe sem.

Méndez az elmúlt három évben kölcsönben szerepelt a Perugiaban, a svájci Lausanne-ban, majd legutóbb a Viterbeseben. Azonban most véget ért a még mindig csak 22 esztendős uruguayi tehetség római hányattatása. Egyelőre ismeretlen összegért, de három évre kötelezte el magát az ukrán Karpaty Lvivhez.

Nyilatkozatai alapján Méndez még nem adta fel, és az ukrán ligát remek ugródeszkának tartja, hogy majd napon újra topligás játékos lehessen.