Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nehezen nyert Felcsúton az MTK

Kettős meccs helyett szimpla bajnoki került megrendezésre Felcsúton, ahová az MTK Budapest látogatott a Puskás AFC vendégeként.

Kettős meccsre készült Felcsút, hiszen az eredeti kiírás szerint a PAFC és az MTK csatáját követően a MOL-Vidi FC fogadta volna a Mezőkövesd csapatatát, de a két együttes és az MLSZ megegyezése értelmében később játszák le a bajnokit. A székesfehérváriak ugyanis a sikeres felkészülés jegyében kérelmezték, halasszák el a szombati bajnokijukat. Így aztán csak az újonc lépett pályára a Pancho Arénában. A nagy hőség rányomta bélyegét az összecsapásra, amely mozgalmasan indult, de aztán ellaposodott. A legnagyobb lehetőség az első negyedóra végén Lencse előtt adódott, ám lábon lőtte a korábbi MTK-kapus Hegedüs Lajost. Két perccel később Kanta lőhetett, ekkor viszont a kapufa töve segítette ki Hegedüst, míg a másik oldalon Radó fejelt King mellől a kapufára, Diallo feladása után. S aztán túl az első félórán megszerezte a vezetést a fővárosi alakulat: Lencse beadását közelről a kapu közepébe lőtte Ramos. Könnyen növelhette volna előnyét az NB II legutóbbi bajnoka, azonban Hegedüs résen volt, s megakadályozta, hogy Szelin bevegye a kapuját. Lényegében ez volt az utolsó említésre méltó eseménye az első negyvenöt percnek.

A szünetet követően gyorsan megfogyatkozott a házigazda, Spandler Csaba mellett esett el Lencse, a játékvezető pedig azonnali pirossal kiállította a védőt. Előtte ugyanakkor Ramos fejesét kellett védenie Hegedüsnek. A kiállítást követően próbált nyomást helyezni az ellenfél kapujára a fővárosi együttes, de Kanta kísérletét követően a léc akadályozta meg a kék-fehéreket a gólszerzésben. Nem telt el azonban tíz perc, Kiss Tamás tekerése utat talált Kicsak kapujába. Próbálkozott becsülettel mindkét együttes, kevés sikerrel. Az utolsó percekre fordulva megpecsételte ellenfele sorsát az MTK, amely Torghelle révén le is zárta az összecsapást, pedig könnyen lehetett volna három is közte, ha a Trajkovski kezezéséért megítélt büntetőt Kanta nem lövi mellé. Ezzel az újonc három meccsen immár hat pontot szerzett, míg a PAFC mindössze egy pontot szerzett meg a lehetséges kilencből.

Puskás AFC – MTK Budapest 1-2 (0-1)
Pancho Aréna, vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: Kiss T. (55.) ill. Ramos (32.), Torghelle (86.)
Sárga lapok: Diallo (66.), Trajkovski (89.) ill. Ikenne-King (42.), Vass Á. (61.), Torghelle (78.)
Kiállítva: Spandler (49., PAFC)

Puskás AFC: Hegedüs L. – Heris, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski – Szakály P. (Osváth, 54.), Balogh B. – Kiss T., Radó (Arabuli, 89.), Latifi (Márkvárt, a szünetben) – U. Diallo. Vezetőedző: Benczés Miklós

MTK BFC: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Pintér Á., Szelin (Katona, 72.) – Vass Á. – Vass P., Bognár I. (Farkas II. B., 65.), Kanta J., Lencse – Ramos (Torghelle, 72.) Vezetőedző: Feczkó Tamás