Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyol Szuperkupa: a Barca és a Sevilla összecsapásával indul a spanyol szezon – előzetes

Vasárnap este a Barcelona-Sevilla Szuperkupa-döntővel megkezdődik a La Liga 2018-2019-es szezonja. A találkozó régi hagyományokra épül, amelyben éppen a ma este játszó katalán gárda a győzelmi csúcstartó. 

A jelenlegi címvédő Real Madrid most semmilyen formában nem fog részt venni a spanyol szezont nyitó Szuperkupa-döntőben. A szabályok szerint a spanyol bajnokság és a Király-kupa győztese csap össze a Szuperkupán, de mivel a Barcelona mind a kettőt megnyerte, így a Király-kupa ezüstérmese, a Sevilla kapott lehetőséget a trófea elhódítására.

A kupa sorsa az előző évektől eltérően egy találkozón dől el, illetve most először fordul elő, hogy a mérkőzést nem Spanyolországban rendezik meg. A csapatok ma este Marokkóba utaznak, ahol Tanger városában csapnak majd össze egymással.

A legtöbbször, szám szerint 12 alkalommal a Barcelona hódította el a kupát, míg ellenfele a Sevilla mindössze egyszer tudta magasba emelni a trófeát 2007-ben, akkor a Real Madridot győzték le 6-3-as összesítéssel.

A mérkőzés megrendezése azonban néhány órával ezelőtt veszélybe került, mivel vasárnap reggel a a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) kijelentette, hogy a Szuperkupa-döntőre nem vonatkozik a bajnokságra meghatározott korlátozás, vagyis háromnál több EU-n kívüli játékos is pályára léphet. A Sevilla közleményben reagált a hirtelen döntésre, és amennyiben a katalánok olyan kezdőt küldenek pályára, amelyben háromnál több EU-n kívüli légiós szerepel, akkor nem fogja lejátszani a meccset. Azóta viszont nem érkezett hír a bojkottról, így minden bizonnyal pályára fognak lépni Tangerben.

A katalán Mundo Deportivo szerint biztosan debütálni fognak a Barcelona új igazolásai, Lenglet és Arthur is, sőt, meglepetésre a kezdőbe várják a kölcsönből visszatérő Munirt is. A lap szerint Messi is kezdeni fog, aki rekordot is dönthet egy esetleges katalán győzelemmel, hiszen ezzel már 33 trófeával rendelkezne, ezzel pedig megelőzné a szezon végén távozó Andres Iniestát. Az argentin mellett viszont Luis Suarezt már nem vizionálják a kezdőbe. A másik oldalon a Sevillánál egy három védős rendszert várnak, a csatárposztra pedig Ben Yeddert rakták be.

Spanyol Szuperkupa: Barcelona – Sevilla 22:00 (TV: Digi Sport1)
Helyszín: Tangeri stadion (Tanger, Marokkó) Játékvezető: Carlos del Cerro Grande

Várható kezdők (Mudo Deportivo)

Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Pique, Lenglet, Alba, Arthur, Busquets, Rafinha, Messi, Dembele, Munir.

Sevilla: Vaclik, Mercado, Carrico, Gnagnon, Navas, Escudero, Roque Mesa, Banega, Sarabia, Nolito, Ben Yedder.